Október közepén mutatja be színházunk A pillangók szabadok című Leonard Gershe-darabot Tege Antal rendezésében. Mrs. Baker szerepében Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművésznőt, Don szerepében Czitor Attilát, Jill szerepében Földesi Ágnes Villőt, Ralphként Laszkó Viktor színészhallgatót nézhetjük meg az Intimtérben. A főbb szereplőket és a rendezőt kérdeztem egy szeptemberi próba után. – A Jóccakát, anya után egy újabb szülő-szerep talált rá Kovács Editre. Abban a történetben rosszra fordulnak a dolgok. Hogyan lehet ezt megélni? Mit gondolsz erről az anyaszerepről? Kovács Edit: Ebben az életkorban már megtalálják az embert az anyaszerepek. Mindenkinek van egy életútja, számomra az az izgalmas, amikor olvasom a darabot, és elkezdem fölfejteni. Mi az igazsága ennek a nőnek? Fontos, hogy egyszer szembe tudjon nézni a saját döntéseinek a következményeivel. Minden anya jót akar a gyerekének, de nem biztos, hogy az a jó a gyereknek is. A szerep formálása közben jobban meghallom a témába vágó történeteket: hogyan jut el a fogyatékkal élő gyerekét nevelő anya a tagadásból az elfogadásba. Hogyan gyászolja el a jövőképét a játszótéren az anya, aki azon gondolkodik, hogy fog élni a gyereke akkor, amikor már ő nem lesz. S közben a játszótéren is milyen sok problémát kell megoldania egy autista gyerekkel. Hogyan tanulja meg kezelni a konfliktusokat? Mindezek gazdagítják a szerepeket, mélyítik a figurát.   – Jill színésznő akar lenni, Mrs. Baker meg akarja tartani a fiát – de mit akar Don? Czitor Attila: Önállóságot! El akarja vágni a köldökzsinórt, úgy érzi, elég idős már hozzá. Szabad és önálló akar lenni, kiszakadni a túlféltő családi szeretetből. Találkozik Jill előtt egy lánnyal, aki „felnyitja a szemét” (milyen szimbolikus ez a darab szempontjából), lakást vesz, és egyezséget köt az anyjával, hogy két hónapig hagyja egyedül boldogulni. Ebből, az anya miatt, egy hónap lesz. Bizonyítani akar, gitározni, teljes életet élni, de időközben rájön, hogy ez nem ennyire egyszerű, hogy szüksége van a segítségre. Nem feltétlenül fizikális értelemben, hanem érzelmileg. – Milyen lány ez a Jill? Földesi Ágnes Villő: Nagyon érzékeny, de ezt szélsőséges viselkedéssel leplezi. Szertelenséggel próbálja elrejteni a mélységét. Számunkra viszont nem feltétlenül számít, ki ő, és honnan jött, vagy hogy merre tart – látszólag céltalanul sodródik, és csak úgy „történnek” vele a dolgok. Nála az a lényeg, hogy ott és akkor találkozik ezzel a fiúval, ez pedig olyan érzelmi lavinát indít el benne, ami megrengeti az addig szabadnak és biztosnak hitt elveit. Tege Antal: 1969-ben lázad a világ. Don és Jill különböző társadalmi osztályból érkeznek, de az érzelem keresztülvágja magát a korlátokon. Ma este döntenek. -Volt róla szó, hogy modernizáljátok a darabot. Mit gondoltatok róla? Miért marad mégis a hatvanas években? Tege Antal: Felejtsük el! A mai világban hatványozódik ez a probléma. Ma sok fiatal harmincéves kora körül hagyja ott a szülői házat. Megpróbáltuk a mi korunkba helyezni. Meghúztuk… lett egy társadalmi beszélgetés az életről. Maradtunk az eredetinél. – Milyen rendezői elvekkel vágtál a munkába? Tege Antal: Természetesen van rendezői koncepcióm, de kíváncsi vagyok a kollégáim véleményére, ötleteire is. – Az előadást az Intimtérbe hirdettük. Most itt ülünk – szinte karnyújtásnyira fogtok játszani. Milyen előadást fogunk látni? Czitor Attila: Sokat játszottunk már közel a nézőkhöz. A vélemények megoszlanak: van, aki izgalmasnak találja ezt, van, akit feszélyez. Az Intimtér elnevezés világossá teszi: olyan előadás születik, mely nem csak a játszóktól, de a befogadóktól is intimitást követel. Kovács Edit: A színháztörténet ismer olyan előadásokat, amelyek játszótársként tekintettek a nézőre. Időről időre előkerül ez, hogy megpróbálják bevonni az előadásba a látogatókat. A közönség többsége azt szereti, hogy hagyják őt békén a nézőtéren. Nekünk is nehéz, hogy két méterre ül a néző. Tege Antal: Komoly is, könnyed is lesz az előadás. Az Intimtér most egy tetőtéri hippilakás, füstölővel, illatokkal, ízekkel.    Látva a berendezett Intimteret, megismerve a színészek elképzeléseit, biztos vagyok benne, hogy A pillangók szabadok méltó lesz a közönség figyelmére. El kell jönni, meg kell nézni! (Szilágyiné Szabó Ágnes)  

Október közepén mutatja be színházunk A pillangók szabadok című Leonard Gershe-darabot Tege Antal rendezésében. Mrs. Baker szerepében Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművésznőt, Don szerepében Czitor Attilát, Jill szerepében Földesi Ágnes Villőt, Ralphként Laszkó Viktor színészhallgatót nézhetjük meg az Intimtérben. A főbb szereplőket és a rendezőt kérdeztem egy szeptemberi próba után. – A pillangók szabadok a leírása alapján nagyon is komoly kérdésekről szól. A szülőkről való leválás, a gyerekek szabadon engedése a téma, és az, hogyan boldogul egy ember, ha fogyatékkal él. Egyik sem tréfadolog, egyes színlapokon mégis komédiának hívják. Nálunk Békéscsabán lírai játékként hirdetjük, másutt drámának titulálják. Hogy is van ez? Tege Antal: Nem zárja ki egymást mindez. A pillangók szabadok komoly társadalmi problémákról szól. Amerikában ezt ilyen köntösben tálalják, valós gondokat könnyeden visznek színpadra. Czitor Attila: Ha megnézzük Neil Simont és a többi amerikai bulvárszerzőt, a szereplőik hétköznapi figurák: emberiek maradnak, bármiféle tragédia árnyékolja is be az életüket. Ezek az írók értenek hozzá, hogy a humor forrásaként értelmezzék ezeket a helyzeteket, anélkül, hogy banálissá, silánnyá tennék őket. Tennessee Williams és Arthur Miller darabjaiban szintén van humor – éppen úgy kerekek ezek a darabok is. Csehov is úgy írta meg a drámáit, hogy vígjátékként adják elő. Kovács Edit: Az életben is borzasztó fontos, hogy az embernek legyen humora, azért alkalmazza a bulvárszínház a humort, hogy minél közvetlenebbül fogalmazza meg a problémát. Az sem mellékes, hogy könnyebben beül a néző, hiszen egy humorosabb darab befogadhatóbb a számára, mélyülnek a gondolatai, jobban ráismer a saját élethelyzeteire, jobban megérti, hogyan is viszonyuljon a saját életéhez. Földesi Ágnes Villő: Humor alatt nem harsányságot értünk. Összetett, árnyalt, egymásra épülő jelenetek követik egymást a darabban. A néző számára megmosolyogtató, máskor pedig szívszorító lehet majd mindaz, amit tapasztalnak, ha velünk utaznak. Ezt a folyamatos kettősséget felépíteni kihívás belülről. Tege Antal: A jó bulvár, az mentes az ócskától. Ennek az előadásnak nagyon élőnek kell lennie, finom egyensúlynak kell létrejönnie – itt lehetnek a buktatói. Kovács Edit: Minden kornak megvan a maga bulvárja. Nem nemzeti kérdéseket, hitet, filozófiát boncolnak ezek a művek, hétköznapi voltuk miatt lenézik őket, holott a bulvár az, ami felvállalja a mindennapi problémáinkat. Elgondolkodtat, rádöbbent, miben is élünk. – A darab plakátján a három, érzékszerveit „megtagadó” buddhista majom parafrázisa látható: Mrs. Baker nem hall, Don nem lát, Jill pedig nem beszél. Mennyire vegyük ezt komolyan? Tege Antal: Szó szerint értendő! Az anya nem akarja meghallani a fiát, a lány szavakkal nem vállalja fel a valós érzelmeit, a fiú pedig vak. Az volt a cél, hogy felkapja a fejét a néző. Kifejezéstelen arcokat lát egyszerű háttér előtt. Valami hiányzik belőlük. Kovács Edit: Nagyon nehéz a plakáton megfogalmazni valamit úgy, hogy a néző érdeklődését felkeltse a sok vizuális inger között. Tege Antal: Az eredeti, 1972-es képen a végkicsengés van: a lány a fiú haját vágja. Mi a történet elejét szerettük volna képszerűvé tenni. (Folytatása következik…)                                                                                                (Szilágyiné Szabó Ágnes)