A Bárka szerkesztősége évzáró szerkesztőségi ülésén tavaly is eldöntötte, hogy a hosszú évek óta tartó eredményes együttműködés és az aktuális publikációk alapján, kik lesznek a 2015. év Bárka-díjasai. Az elmúlt évek díjazottjai között olyan jeles hazai és határon túl alkotók szerepeltek már, mint például Bogdán László, Csehy Zoltán, Egressy Zoltán, Fekete Vince, Géczi János, Grendel Lajos, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Markó Béla, Nagy Gáspár, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Vári Fábián László, Zalán Tibor. A szerkesztők ezúttal Halmai Tamás költőre, kritikusra és Orbán János Dénes költőre, íróra szavaztak. A Pécsett élő Halmai Tamás az elmúlt év Bárka-számaiban saját versei, gyerekversei, meséi, prózajegyzetei mellett tanulmányt is közölt Bertók Lászlóról; az erdélyi származású Orbán János Dénes pedig nemcsak humoros gyerekverseket, felnőtteknek szóló, szintén humoros elbeszélést, regényrészletet közölt a lapban, de a Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese is volt. A díjakat Szarvas Péter, városunk polgármestere adja át az Ünnepi Bárka-esten, amelyet hagyományosan a Magyar Kultúra Napja közelében rendeznek meg, idén január 29-én (pénteken) 18.00 órától a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Stúdiószínházában. A díjazottak bemutatása és méltatása mellett dr. Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője, az esten összefoglalja és értékeli az elmúlt év Bárka-számait és bárkás tevékenységét. A szerkesztőség további tagjai (Erdész Ádám, Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Lovász Andrea) és az est íróvendégei (Becsy András, Csillag Tamás, Magyari Barna, Szil Ágnes, Szilágyi András) közreműködésével pedig bemutatják a frissen megjelent, 2016/1-es számot. Az esten várható jó hangulathoz a megzenésített verseket előadó berettyóújfalui Körömvirág együttes is hozzájárul majd. A rendezvényre a belépés ingyenes, a szervezők minden irodalombarátot szeretettel várnak.

A Magyar Kultúra Napján különleges programmal szolgált a Fővárosi Nagycirkusz. A nagyérdemű közönség meghatottan kísérte figyelemmel Demjén Natália artista-színművész trapézon előadott hegedű kíséretét, amely alatt a Vakrepülés Színjátszó Egyesület tagjai elénekelték a Himnuszt. A díszpáholyban később nagy megtiszteltetés érte az amatőr vak társulat tagjait: Tarsoly Krisztina békéscsabai színésznő szakavatott narrációjának köszönhetően számukra is „láthatóvá” vált a Fesztikon című előadás. Oly annyira, hogy a finálénál néhányan még táncra is perdültek. A Békéscsabai Jókai Színház teljes mértékben elkötelezett az akadálymentesítés ügye mellett: kiemelt figyelemmel kíséri és karolja fel azokat az új lehetőségeket, kezdeményezéseket, amelyek a fogyatékossággal élők számára is teljes értékű színházi élményt biztosítanak. Rendszeresen jelelt és narrált előadásokat, valamint kulisszajárásokat szerveznek vakok, gyengénlátók és hallássérültek számára. Ennek a kezdeményesnek a szele ért el a Fővárosi Nagycirkuszba is Tarsoly Krisztina közreműködésével. „A látássérült emberek a társadalom olyan egyenrangú tagjai, akik az alapvető emberi jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A Fővárosi Nagycirkusz a vak és gyengén látó emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása miatt a Fővárosi Nagycirkusz az előadások akadálymentesítésével a maihoz hasonló, speciális szolgáltatásokra készül.” – így nyilatkozott Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója, majd hozzátette: „a cirkusz a művészeti megnyilvánulások egyik kupolás temploma, szent helye, valamennyi produkció – született bár a világ bármely más, távoli táján – ugyanúgy a miénk addig az időszakig, amíg a mutatványt előadó művész nálunk tartózkodik.” Fotó: Urbán Ádám

Az Ibsen Stúdiószínházban február 20-án látható Merő Béla rendezésében Zalán Tibor Szása i Szása című tragikomikus fantáziálása egy elsüllyedt világról a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, Borovics Tamás főszereplésével. A történelem gyakran ismétli önmagát, csak időnként fejre állítva hozza vissza a múltat. Darabunk története is egy ilyen abszurd szituációt állít középpontjába. Helyszín Magyarország, idő a rendszerváltozás, szituáció a szovjet csapatok kivonása az országból. Adott két család, egy ukrán, amelyik egy kis vidéki város laktanyájában él hosszú évek óta, és egy magyar, amelyik a városkában lakik. A sors – és az abszurd – minden véletlent megengedő fintora, hogy valamennyien Szásának hívják egymást. Szerepet kap a darabban rajtuk kívül egy pap, akit Béla atyának hívnak a hívei, és egy (volt) párttitkár, akit Béla elvtársnak szólítanak a város lakói (egykori hívei). A történet lényegében egy barátságról, egy kétségbeesett döntésről, és a rendszerváltás körüli fölkavarodott mocsokról szól. Mocskot, mocskos viszonyokat nem lehet fehér glaszékesztyűben megérinteni. Gondolunk itt arra a nyelvhasználatra, amely időnként a székhez szögezi, és remélhetőleg nem az ajtó felé indítja, a gyengébb nyelvi idegzetű nézőket. Az előadás szigorúan olyanoknak szól, akik már tudják, hogy a művészet ábrázolás (is), és a művészet által használt nyelvi őszinteség áldozatokat kíván írótól, színésztől, rendezőtől, de a nézőtől is. Bízunk a közönség megértésében, bátorságában, befogadói merészségében, s abban, hogy ki-ki szembe mer, szembe tud nézni a közelmúltunkkal… Fotó: Veréb Simon

        fotók: Locskai Henriett

        fotók: Locskai Henriett