November 20-án tartja a Pezsgős vacsora bemutatóját a Békéscsabai Jókai Színház, melynek Vereben István Jászai Mari-díjas színész a társrendezője. Ennek apropóján kérdeztük a megyeszékhelyen vendégeskedő művészt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, novemberben érkezik a Pezsgős vacsora a Békéscsabai Jókai Színházba Verebes István rendezésében. A Viharsarokban vendégeskedő művésszel beszélgettünk. – Felkérést kapott a Pezsgős vacsora rendezésére. Mennyire áll közel önhöz a műfaj? – Szeretem ezt a műfajt. Általában aprólékos és tüzetes munkát igényel, ez mindig egy kaland azért, mert léhábbak, nincs bennük mély lélektan. Szakmai kihívást jelent, hogy az előadás ízléses legyen és úgy legyen mulatságos, hogy közben hasonlítson a való élethez, valós emberi jellemekhez. – Mennyire kellett a darabhoz nyúlnia ahhoz, hogy azt a saját szájízére szabja? – Lehet, hogy másnak nem kellett volna, de nekem nagyon… A darab attól érzékeny, hogy 1921-ben játszódik, akkoriban erdélyi menekültek tízezrével laktak vagonlakásokban. A történet egyik vonulata épp egy ilyen vagonlakásban játszódik. Nehézség volt, hogy ez ne legyen egy groteszk effektusa az előadásnak. Ehhez át kellett igazítani bizonyos üzeneteket. Például azt, hogy a főhős kislány ne legyen léha, hanem egy olyan erkölcsöt hozzon Erdélyből, ami máig egy másfajta tartást ad mindennek. Azt találtam ki, hogy neki azért kell hazudnia, mert Pesten az igazat nem hiszik el, csak azt, ha hazudik, ellentétben azzal, ahol eddig élt, ahol lehetett egyenes. Ez nagyban tükrözi azt, amit Budapestről ma hiszek. Ezért is élek több mint 20 éve vidéken. – Békéscsaba is egy kisebb város, ahol 20 éve már rendezett darabot. Milyen érzésekkel tért most vissza ide? – Nagyon megtisztelő volt a feladat. Nagyon rokonszenves volt mind a meghívás, mind a fogadtatás. Soha ilyen kényelmes helyzetben nem voltam még vendégrendező. Az egész színház infrastruktúrája rendkívül komfortos, olyan, mint egy nyaralás. A várost is szeretem, bár kevésbé ismerem, de mindig szívesebben vagyok vidéken, mint a fővárosban. – Mennyire mer kimozdulni, hogy megismerje a környéket? A munkán kívül eljár a városba? – Nem lehet nem kimozdulni, ugyanakkor nagyon vigyázok. – November 20-a a bemutató tervezett időpontja. Mennyire tartanak attól, hogy a koronavírus közbeszól? – Azokat a napokat éljük, amikor komoly szigorítások jönnek, ezért nem biztos, hogy engedélyezett lesz a huszadikai bemutató. Én annyira nem tartok tőle, mivel az egzisztenciám biztosított, de nem lennék most fiatal színész. – Milyen a munka itt Békéscsabán? Vannak régi ismerősök, illetve összeszokott már az új csapattal? – Bartus Gyulát ismerem és Komáromi Anettel is dolgoztam már, de nagyon szeretek új emberekkel dolgozni. Az, hogy nem ismerek valakit, az egy nagy felfedezés, mindig izgalmas lélektani kapcsolat. Úgyhogy ez engem inkább inspirál. Különösen szeretek olyan erényeket kibányászni, amelyek tartalékban vannak, nem nagyon szeretek már teljesen kész színészekkel dolgozni. Az, hogy egy fiatal lány, egy növendék játssza a főszerepet, az egy pedagógiai felelősség is. Az, hogy ő önmaga legyen és a szakmából azt tanulja meg, ami egy ilyen darabban szükséges és azt ne, ami fölösleges.
