VÁLTSON BÉRLETET A BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZBA A 2011/2012-ES ÉVADRA A Jókai Színház az elmúlt négy évad alatt az ország vezető színházai közé küzdötte fel magát. Színházak veszik át kommunikációs rendszerünket, kérik ki véleményünket a szervezés, a működtetés területén. A tematikus évad-rendszert egyre több színház alkalmazza, ötletünk nyomán számos teátrum tisztán magyar szerzők évadát hirdette meg. Így van ez jól! Mi is tanulunk mások ötleteiből – a szolnoki kezdeményezés alapján a középiskolás színházi programot jövőre Békéscsabán is beindítjuk. Tavalyelőtt az európai jelenlétre helyeztük a hangsúlyt, idén saját közönségünk maximális kényeztetését tűztük ki célul magunk elé. Jövőre e kettősség fogja meghatározni a műsortervet. Egyrészt sok zenés darabbal folytatni a megyei közönség kiszolgálását, másrészt míves, gondolatébresztő, a világ aktuális problémáira választ kereső színpadra-állításokat tűztünk ki célul. Három éve Porondszínházat teremtettünk magunknak és közönségünknek, tavaly átadtuk és beüzemeltük Európa egyedülálló stúdiószínházát az Ibsen házban. Idén – megtisztelő felkérésre – működésbe hozzuk a Szarvasi Víziszínházat, amely, akár hosszútávon, a Jókai Színház nyári játszóhelye lehet. Évenként egy új színtér már meglévő színházunk mellé… Nem kis feladatot és terhet ró ez ránk, eddig bírtuk, s hiszem, ezután is meg fogunk felelni az országos szakmai elvárásoknak és a saját közönségünk igényeinek. Tesszük ezt Önökkel, az Önök segítő támogatásával. Bízzanak továbbra is munkánkban, így sikerünk közös siker, a Békésben élők sikere lesz! A Titkok Évada Az ember alapvető ösztöne a kíváncsiság. Kíváncsiság nélkül képtelen lenne megismerni maga körül a világot, és ebben a világban definiálni önmagát. Az ebben a folyamatban megjelenő ismeretlent, melynek létezéséről mégis tudomása van, nevezzük titoknak. Tudja, hogy van, nem ismeri a létformáját. Éppen ezért izgatja, érdekli. Célja tehát, hogy felderítse, fényre hozza azt, belásson, átlásson a titokzatos résen, megértse annak lényegét, megtapasztalja, ami mögötte van. Amikor tehát a titkok köré rendeztük idei évadunkat, arra törekedtünk, hogy olyan darabok kerüljenek repertoárunkba. melyek középpontjában valamilyen titok lappang és a játék ennek kiderítésére irányul. Nyomozunk, ha kell, keresünk és találunk, tévedünk, és új utakra indulunk a különféle darabok dramaturgiája szerint. Izgalmat akarunk a színpadon, a nézőtéren megdobbantani a szíveket, és elmét köszörülni. Klasszikus után Titkok Évada Mert a titok megoldásához minden előadás végén el kell jutnunk! Fekete Péter igazgató BEAVATÓ BÉRLET A Békés Megyei Jókai Színház „Beavató színházi bérletet” hirdet a megye és a város általános iskolai felső osztályos- valamint középiskolás diákjai számára. A 2011/12-es évadban a bennünket megkereső pedagógusok javaslatára visszatérünk a négy évvel ezelőtti formához, amikor is Vörösmarty: Csongor és Tünde című költői játékát mutattuk be és lehetőséget adtunk a próbamunkába történő betekintésbe. Ennek szellemében idén is egy kötelező olvasmányt állítunk színpadra: Szophoklész: ANTIGONÉ– ját A foglalkozások vezetője: Merő Béla, rendező A bérlet 6 előadást foglal magába: 1. Mi a színház? Játékos foglalkozás színészhallgatók közreműködésével, amely során a színházművészet sajátosságait járjuk körül – a nézők aktivitására építve. 2. Az ókori görög színház Görög mítoszok, az ókori görög kultúra sajátossága, a görög színház kialakulása, a görög színház jellemzői – sok gyakorlati illusztrációval. 3. Az Antigoné világa I. Nyilvános próba: a darab világa, a tragikus hős sajátossága, a drámai konfliktus mibenléte, az egyes szereplők törekvései – jelenetek bemutatásával. 4. Az Antigoné világa II. Nyilvános próba: a dráma fordulópontjainak bemutatása – a szereplők közreműködésével. 5. Antigoné Bemutató előadás, utána beszélgetés a nézőkkel 6. Bónusz előadás: A bérletesek előre leadott igény alapján megtekinthetik színházunk egyik nyilvános főpróbáját. Bérletek ára: 3.000,- Ft Bérletek válthatók a Békés Megyei Jókai Színház szervezőirodájában. Telefon: 06/66/519-550, 06/66/519-549. Email-cím: szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu