Sokadik alkalommal ülhetett össze a Bárka szerkesztősége, hogy számot adjon az elmúlt évi tevékenységéről. A folyóirat által alapított Bárka-díjakat is a szombati eseményen adták át a békéscsabai Sík Ferenc Kamaraszínházban. Az est meglepetése volt, hogy a hagyományoktól eltérően idén három elismerés is gazdára talált. Elek Tibor, a Bárka folyóirat és Bárka online felületének főszerkesztője elmondta, az ünnepi Bárka-estet hagyományosan a magyar kultúra napjához közeli időpontban rendezik meg. Ilyenkor emlékeznek vissza a Bárka műhelyéhez kapcsolódó, elmúlt egy évet felölelő irodalmi tevékenységekről, rendezvényekről, könyvbemutatókról. Kiderült, a tavalyi évben is igen aktívan munkálkodtak azon alapvető törekvésükön, hogy stílusirányzatra, világnézetre, korra és lakhelyre való tekintet nélkül a határon belüli és túli kortárs magyar irodalom és képzőművészet legkiválóbb alkotóit gyűjtsék össze. Hozzátette, tartalmas időszakot tudhatnak maguk mögött, hiszen az utóbbi két évben a Bárka műhelyében, a Békéscsabai Jókai Színház kiadásában három fontos antológia is készült. A 25 éves jubileumi találkozóra adták ki a Bárka-díjasok antológiáját, a tavalyi hagyományos karácsonyi felolvasóestre elkészült a húszéves Körös Irodalmi Társaság Körkörös II. című összeállítása, és idén január 18-án mutatták be a Mondani-valók című alkalmi gyerekvers-antológiát. A Bárka tevékenységét és jelentőségét jól példázza, hogy két díjjal is gazdagodtak a tavalyi évben: a Vállalkozók Országos Szövetségének Príma-díját, valamint a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést is átvehették. – A díjak nem csak az itt helyet foglaló szerkesztőtársak elismerései, hanem többek között a kiadónknak, a Békéscsabai Jókai Színháznak, Lonovits László képszerkesztőnek, Rácz Katalin szerkesztőségi titkárnak, a nyomdáknak és nem utolsó sorban szerzőinknek, valamint az olvasóinknak is köszönettel tartozunk – fogalmazott Elek Tibor. A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó nívó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda azon, a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzők között, akik az adott évben is kiemelkedő alkotásokkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. Az idei elismerést Darvasi László író, költő és Szálinger Balázs költő vehette át Szarvas Péter polgármestertől. Darvasi László évtizedek óta a lap szerzője. Tavaly Az idő szaga című regénye és a Karádi Zárkája című monodrámája egy-egy részletét is közölték, emellett szerepelt a Bárka online négyes tárcasorozatában is. Szálinger Balázs az összes tavaly megjelent számban közölt egy-egy verset, továbbá a Bárka online felületén tárca-sorozatot írt, amelyre nagy volt az érdeklődés. A szerkesztőség különdíjasként köszöntötte a fiatal, de annál tehetségesebbnek tartott Bék Timúrt. Az esten bemutatták a frissen megjelent, idei első lapszámot is. A folyóirat szerkesztői továbbra is az egyetemes magyar kultúrában gondolkodnak, és arra törekszenek, hogy a Bárka nyitott legyen minden érték iránt. A szerkesztők bíznak abban, hogy a regionalitás és az egyetemesség, a minőség- és értékelvű szemlélet és gondolkodásmód keretei nincsenek feloldhatatlan ellentmondásban egymással. Fotó: Kiss Zoltán