Zenés emlékezés egy legendás szerelemre
Csikós Attila Két összeillő ember című zenés játéka Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről mesél egy felvonásban. Az ismert művészek alakját a színpadon Komáromi Anett és Nagy Róbert kelti majd életre a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, Tarsoly Krisztina rendezésében. A 2019/2020-as évad stúdiószínházi bemutatójának előkészületei már májusban elkezdődtek. Az idei nagysikerű stúdióelőadásokat (Detektívjátszma, Vénusz nercben, Pszicho, Az utolsó hősszerelmes) repertoáron tartja a színház, és jövőre újabb öt produkcióval kedvez a közönségnek, ezek közül a Két összeillő ember című zenés játékot már próbálják. Ezekhez a produkciókhoz, ahol nagyon közel van a színpad a nézőkhöz, különösen jó színészek kellenek, és a jelenlegi társulatban rendelkezésre is állnak – jelentette ki Seregi Zoltán igazgató május 7-én a Művész Kávéházban megtartott sajtónyilvános olvasópróbán. Nagy Róbertnek sokan mondják, hogy hasonlít Szécsi Pálra, és az ismert táncdalénekes az ország kedvence volt, tragikus sorsa megrázott mindenkit. Őszi előadásunkkal szeretnénk felidézni alakját, találkozásukat Domján Edittel, szerelmüket művészi színvonalon, élő zenével. Úgy gondoljuk, ez a téma érdekelheti a mai közönséget is – mondta Seregi Zoltán. Tarsoly Krisztina rendező Domján Editről és Szécsi Pálról úgy fogalmazott, hogy mindketten nagyszerű emberek voltak, az ország örömei, akikről érdemes darabot írni és ajándékot adni ezzel az előadással a nézőnek. Nekem örömjáték lesz a kollégáimmal, és remélem, a nézőknek is az lesz az előadásunk. Úgy szeretnénk megvalósítani, hogy ha ők ketten látnak fentről, elmondhassák, köszönjük. Nagy Róbertet a párhuzam arra ösztönözte, hogy minél többet olvasson, mindent megtudjon a két művész életéről, sorsáról, olvasta például Domján Edit naplóját is. Az összeállítás ötletével megkereste Komáromi Anettet, aki boldogan társult a műsorhoz. Felolvasóestjüket előadták Zentán és a Szarvasi Vízi Színházban 2012-ben. A bemutató előzményéhez tartozik az is, hogy Komáromi Anett Domján Edit dalaival vizsgázott korábban a békéscsabai Színitanházban. Kaló Flórián pedig rendezett a Jókai Színházban, és a vele való beszélgetések nagy hatással voltak a színésznőre, akit kollégájának nem volt nehéz „belehúzni” a szerepbe. A Két összeillő ember című előadás célja, hogy emlékezzenek a nagy elődökre és örömöt szerezzenek a mai közönségnek. Niedzielsky Katalin Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
Tizenöt bemutató az új évadban
Még egy nagyszínpadi premiert tart a Békéscsabai Jókai Színház május 17-én, amikor az Alul semmi című világhírű Broadway-musicalt láthatja a közönség, de már javában zajlik a bérletezés az új évadra. A 2019-2020-as kínálatot, az új bemutatókat és a bérletek rendszerét ismertette Seregi Zoltán igazgató a sajtó képviselőivel május 7-én délután a Művész Kávéházban. Gazdag repertoárral, magyar klasszikus és mai külföldi szerzők műveivel várja közönségét a következő szezonban is a békéscsabai teátrum. Május 24-ig a régi bérleteket lehet megújítani, május 27-től vásárolhatók újak a szervezőirodában vagy online. Seregi Zoltán elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően négy nagyszínházi és két kamaradarabot, a felnőtt bérletben négy prózai és két zenés művet kínál a színház közönségének. Heltai Jenő vígjátéka, A tündérlaki lányok a Sík Ferenc Kamaraszínházban, Molnár Ferenctől a népszerű Liliom (külvárosi legenda) a nagyszínpadon, Wass Albert A tizenhárom almafa című regényéből készült székely komédia a kamarában kerül színre. Gyárfás Miklós zenés komédiája, a Tanulmány a nőkről (a hatvanas évek slágereivel) és Krúdy Gyula A vörös postakocsi című szerelmi színjátéka, valamint A Megfeszített, Koltay Gergely – Szűts István és a Kormorán rockoperája a nagyszínpadon látható. Díszbemutatót a színház négy darabból tart (Liliom, Tanulmány a nőkről, A vörös postakocsi, A Megfeszített). Az idei nagy sikerű stúdiószínházi sorozat jövőre is folytatódik, öt új előadást láthat a publikum, elsőként Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát. Utána a világhírű Madárka című darab kerül színre, ami William Wharton híres regénye nyomán készült. Bemutatja a színház Gregg Opelka C’est la vie – Ilyen az élet című „zenés parféját”; A szív hídjai is műsoron lesz, ami a második olyan produkció, amelynek előzménye egy híres regény, Robert James Waller Madison megye hídjai című műve, igazi romantikus szerelmi történet. Csikós Attila Két összeillő ember című zenés játéka Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről újabb különlegességet ígér a sorozatban. Szabadbérlet továbbra is váltható négy, illetve hat nagyszínpadi, stúdió- és minden repertoáron szereplő előadásra. Az elmúlt évek produkcióiból kilenc továbbra is látható, ezek a következők: Elnémult harangok, Alul semmi, Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány, Sonkamenüett, Hajnalban, délben, este, Detektívjátszma, Vénusz nercben, Pszicho, Az utolsó hősszerelmes. Az ifjúsági bérletben a Liliom, A vörös postakocsi, A megfeszített és az Egri csillagok, Várkonyi Mátyás és Béres Attila történelmi musicalje szerepel. A kis- és nagydiákok az Egri csillagokat, a Holló Jankót és a Rigócsőr királyfit láthatják az új évadban. A mesebérlet a Holló Jankón és a Rigócsőr királyfin kívül Udo Herbster a Sárkány a szekrényben című történetét Gulyás Levente zenéjével kínálja. Seregi Zoltán hangsúlyozta, hogy a műsor összeállításában a színház teljes szabadságot élvez, a fenntartó nem szól bele a választásba, de a közgyűlés döntését meg kell várni, mielőtt kihirdetik az új repertoárt. – A darabváasztásnál most is, mint mindig, arra törekedtünk, hogy minél többféle műfajt játsszunk, minél többféle nézői igénynek megfeleljünk. Igyekeztünk a lehető legszínesebb kínálatot biztosítani közönségünknek a „Közérthető művészet – minőségi szórakoztatás” szlogen jegyében. Különösebb változások nem lesznek, vendégrendezők jönnek, színészek nem, hiszen kitűnő társulatra építhetünk, és jó hír még, hogy a jegyárak is változatlanok. Niedzielsky Katalin Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
Szarvasi Vízi Színház, budapesti sajtótájékoztató
Immár a kilencedik évad kezdődik június 14-én a Szarvasi Vízi Színházban, ahol a VIII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál és a Cervinus Művészeti Fesztivál augusztus 19-ig gazdag kínálattal várja minden este a közönséget. A Körös-parti nyári repertoárról a színház alapítói és vezetői tartottak sajtótájékoztatót május 6-án, hétfőn délután Budapesten, a Nemzeti Színházban. Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, korábban a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és a Szarvasi Vízi Színház megálmodója, egyik alapítója természetesen erre a sajtótájékoztatóra is egy kinccsel érkezett. Bagi László szarvasi fotóművész asztrofotójával, egy csillagbolygóról készített képével lepte meg az egybegyűlteket. Majd az idei Körös-parti nyár gazdag kínálatából a tavalyinál is több versenyprogramot emelte ki. A Magyar Teátrum idei fesztiválján a Nemzeti Színház is részt vesz, Carlo Goldoni Házasság Palermóban című vígjátékát adják elő többek között Bánsági Ildikóval, Blaskó Péterrel, Bodrogi Gyulával a főbb szerepekben. Fekete Péter a szarvasi repertoár egész országot átfogó színházi kínálatát és az ingyenes előadások jelentőségét is aláhúzta. Babák Mihály, Szarvas város polgármesterének köszöntője és invitálása után a színházvezetők a Körös-parti teátrum specialitásairól beszéltek, majd ismertették a 2019-es szezon kínálatát. Műsor: A Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. által – a Békéscsabai Jókai Színház szakmai felügyelete mellett – működtetett nyári színházban az idén is neves sztárok lépnek fel, fővárosi, vidéki és határon túli társulatok színvonalas előadásait láthatják a nézők. Minden műfaj kedvelői találhatnak maguknak érdekes programot; a nyári színház palettáján a vígjáték a listavezető: 15 különböző komédiából, zenés bohózatból választhatnak az érdeklődők. Sok szép mesedarab kerül színre a gyerekeknek, persze elmaradhatatlan a musical, de lesz operett, történelmi játék, színmű, táncjáték is. Néhány cím ízelítőnek: Szárnyad árnyékában, Régi nyár, Hatan pizsamában, Az utolsó hőszerelmes, Házasság Palermóban, Nyitott ablak, Alul semmi, My Fair Lady, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Szellem a spájzban, Nagyon Nagy Ő, Chioggiai csetepaté, A kegyelmes asszony portréja, Mária főhadnagy, Monte Cristo grófja, Balfácánt vacsorára, Oscar, Lovagias ügy, Nicsak, ki lakik itt? A Jókai Színház és a Cervinus Teátrum művészei mellett fellép többek között Kautzky Armand, Fodor Zsóka, Csányi Sándor, Kalocsai Zsuzsa Érdemes művész, Gubik Petra, Szomor György, Sztárek Andrea, Détár Enikő, Gregor Bernadett, Koltai Róbert, Vándor Éva. A békéscsabai és a szarvasi társulaton kívül az egri Gárdonyi Géza Színház, a Játékszín, a Nemzeti Színház, a veszprémi Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Budaörsi Latinovits, a Turay Ida Színház, a Spirit, a kecskeméti Katona József, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a Zenthe Ferenc Színház, a Bánfalvy Stúdió, az Új Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szerepel a Körös-parton. Szarvason a második évadtól rendezik meg a Magyar Teátrum Nyári Fesztivált, ahol a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai mutatkoznak be előadásaikkal, az idén nyolcadik alkalommal. A versenyműveket zsűri értékeli, a szarvasi nyár díjátadó gálával zárul. A házigazda, a szarvasi Cervinus Teátrum ismét összművészeti fesztivált rendez július 11-től 24-ig. A szlovák nemzetiségi kultúrát is képviselő teátrum kínálatában szerepel többek között a Hotel Menthol, a Valahol Európában, a Drótos Jankó/Janko Drotár, a Holle anyó, Az ibolya, a Macska a forró bádogtetőn és a Fekete Péter című operett. A Szarvasi Vízi Színházban az idén is igaz, hogy minden este történik valami! A színházi előadások mellett koncertek, néptáncgála, zenés és irodalmi estek, kabaré, valamint a Fővárosi Nagycirkusz produkciói várják a nagyérdeműt. A belépődíjas nagyszínházi produkciókon kívül ingyenes előadásokat is láthatnak a nézők. Kezdettől nagy sikert arat a Körös-parti színházban a Vers a víz fölött programsorozat, amely az elmúlt években kiegészült a dallal, a tánccal, a filmmel, a kedvencekkel, a Szarvasiak a víz fölött, illetve a Mellettem az utódom című estekkel. Újdonság az idén a Sportolók a víz fölött program, amelynek keretében Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke beszélget vendégeivel, neves sportolókkal. Ebben az évadban is lesz akadálymentesített előadás, a békéscsabai társulat Alul semmi című produkcióját segíti jelnyelvi tolmács, csakúgy, mint a Vers a víz fölött sorozatban a Halló(k), itt vagyunk! című estet, a SINOSZ és a Misztrál zenekar közös műsorát. Nyilatkozatok: Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere: Büszkén mondhatom, hogy egy olyan város polgármestere vagyok, ahol színház is működik, a Cervinus Teátrum. Olyan színház, amelyik évről-évre új bemutatókkal örvendeztet meg bennünket a különböző műfajokban, és még azzal is elvarázsolja a nézőket, hogy nyaranta 14 estén át egy művészeti fesztivál keretében mutatkozik be a Vízi Színházban. Jöjjenek el, ünnepeljük együtt a művészeteket a Cervinus Művészeti Fesztiválon, Valahol Európában, a történelmi országközép városában, Szarvason, a Vízi Színházban! Seregi Zoltán, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője: Szarvas különlegessége a gyönyörű természeti környezet, a víz fölötti színpad, a nézőtér a Körös partján, az egész színház az ősfák ölelésében. Több mint két hónapon keresztül, június 14-től augusztus 19-ig minden este előadást tartunk, ami a szabadtéri programok között egyedülálló az országban. Különlegesség az is, hogy az előadások majdnem fele ingyenes. A színészek lehetőséget kapnak, hogy az előadásokon kívül irodalmi, zenés, táncos műsorokat is adjanak, a közönség pedig az egész ország színházi palettájáról válogathat. A Magyar Teátrumi Társaság fesztiválján a tagszínházak vesznek részt, társadalmi zsűri ítéli oda a díjakat. De az igazi nyertes a publikum, mert a 17 versenydarabon kívül is rengeteg színházi előadást, műsort tekinthet meg. Dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója: A fesztiválok különleges eseménnyé teszik a hétköznapi életet. Tükrözik a pezsgést, színvonalat, a kulturális együttlétre, közösségi élményre való igényt. Még ha csak időlegesen is, de gyarapítják a kultúra által meghódított színtereket. Úgy fogalmazhatunk, hogy a mai értelemben vett első fesztiválok a művészet ünnepei voltak. Kivételes, emelkedett alkalmak, melyek egzotikumot sugároztak és olyasmit kínáltak, amihez egyébként nem lehetett hozzáférni. Ilyen nyári ünnepnapokat jelent számunkra a Cervinus Művészeti Fesztivál egy ünnepi helyszínen, a pihenés-szórakozás-kultúra hármas egységének jegyében. Olyan összművészeti rendezvénysorozattal várjuk Önöket, mely a színházművészet mellett teret biztosít a társművészeteknek épp úgy, mint a hazánkban nagy létszámban élő szlovák nemzetiség kultúrájának is. Mi büszkén valljuk, hogy szarvasinak lenni jó. Visszatérő nézőinket arra kérem, az idén is látogassanak el a Cervinus Művészeti Fesztiválra, amennyiben még nem jártak itt, válasszanak ezúttal minket, legyenek Önök is egy kicsit szarvasiak velünk – az Önök bizalma kötelez minket! Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója: Mindenkit elbűvölt a környezet, a hely hangulata. Általános vélemény, hogy a Szarvasi Vizi Színház „sikerre van ítélve”. Óriási összefogással, a város vezetésének támogatásával a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház, civil szervezetek és a tulajdonos Cervinus Teátrum közösen az ország egyik legismertebb nyári játszóhelyévé vált az elmúlt években. Varga Viktor, a Cervinus Teátrum főrendezője: „Miért éppen Szarvas?” Az elmúlt években gyakran tették fel nekem ezt a kérdést kollégák, ismerősök, szarvasiak és nem szarvasiak egyaránt. A válaszom, mindig az volt: mert szeretem! Hiszen, ki ne szeretne a Körösön hajókázni, vagy az Arborétumban sétálni, ki ne szeretné a barátságos, vendégszerető embereket, a jó színházat a pezsgő kulturális életet, távol a nagyvárosok zajától. Mindezt ebben a csodálatos Körös-parti városban. Gyakran mondják nekem ismerőseim: „de olyan messze van”! Ilyenkor csak mosolygok, hiszen mindazok, akik egyszer rászánták magukat, hogy meglátogassák ezt a várost, rájöttek, hogy Szarvas a szívünkhöz áll a legközelebb. Itt igazán otthon érezheti magát mindenki, jöjjön a szélrózsa bármelyik irányából. Mert itt, a történelmi Magyarország mértani közepén mindannyian otthon vagyunk, legyünk bármely nemzetség utódai, ez itt a mi hazánk. Jöjjön el, próbálja ki, milyen érzés! Mert a boldogság szereti a társaságot! Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM
Nagysikerű színházi előadás Újkígyóson
A Hajnalban, délben, este című vígjátékot adták elő a Békéscsabai Jókai Színház művészei az újkígyósi rendezvényházban május 3-án, pénteken este. Ezzel utolsó állomásához érkezett a darab vidéki előadássorozata. „A színház házhoz megy” elnevezésű program zárásaként játszották Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este című darabját Újkígyóson. A hajdani mozi épületében telt ház fogadta a vígjáték két szereplőjét, Földesi Ágnes Villőt és Czitor Attilát.A békéscsabai teátrum ezzel elérte célját, hogy minél több emberhez eljuttassa a színház élményét, amelynek hatására rendszeres színházlátogatóvá válhat egyre több néző. Az előadások helyszínének kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a megye mely településeiről látogatnak nézők ritkán a színházba, hol nem tartott régen vagy egyáltalán nem előadást a társulat.
Alul semmi – szereposztás
Alul semmi Broadway-musical Szövegkönyv: Terrence McNally Zene és dalszövegek: David Yazbek Fordította: Blastik Noémi A dalszövegeket fordította: Miklós Tibor A Fox Searchlight Pictures által forgalmazott film alapján, melynek írója Simon Beaufoy, producer Uberto Pasolini, rendezője Peter Cattaneo JERRY LUKOWSKI, munkanélküli gyári munkás Csomós Lajos DAVE BUKATINSKY, munkanélküli gyári munkás, Jerry legjobb barátja Katkó Ferenc HAROLD NICHOLS, munkanélküli igazgató ugyanabból a gyárból Kovács Áron MALCOLM MACGREGOR, munkanélküli gyári munkás Gulyás Attila ETHAN GIRARD, munkanélküli gyári munkás Szabó Lajos NOAH T. SIMMONS (Csődör),munkanélküli Gerner Csaba JEANETTE BURMEISTER, meghatározhatatlan korú zongorista Szente Éva PAM LUKOWSKI, Jerry volt felesége Csonka Dóra GEORGIE BUKATINSKY, Dave felesége Liszi Melinda VICKI NICHOLS, Harold felesége Nagy Erika ESTELLE GENOVESE, Jerry alkalmi barátnője Földesi Ágnes Villő SUSAN HERSHEY, Pam és Georgie barátnője Veselényi Orsolya JOANIE LISH, Pam és Georgie másik barátnője Fehér Tímea NATHAN LUKOWSKI, Jerry kisfia Nyul Bence / Cseh Sebestyén REG WILLOUGHBY, munkanélküli Mészáros Mihály MARTY, munkanélküli gyári munkás Hodu József TONY BONASORTE, munkanélküli gyári munkás Korom Gábor TONY GIORDANO, egy buffalói klub tulajdonosa Jancsik Ferenc TEDDY SLAUGHTER, Pam élettársa Czitor Attila BUDDY WALSH (Keno), férfi sztriptíztáncos Szepsi Szilárd TÁNCTANÁRNŐ Vozár Virág MÁSODIK SZTRIPTÍZTÁNCOS; LELKÉSZ Szabó Zoltán MOLLY MACGREGOR, Malcolm anyja Sallai Zsóka VÉGREHAJTÓ I. Lévai Attila VÉGREHAJTÓ II. Juhos Marcell szh. RENDŐR Puskás Dániel szh. További szereplők, táncosok: Bereczki Karina, Földes Roxána, Kerek Vivien, Lakatos Viktória, Medovarszki Petra, Nádra Kitti Zenekar: karmester, zongora: Gulyás Levente, zongora: Rázga Áron, trombita: Resetár Attila, Bíró Tamás, harsona: Resetár Dávid, Kalmár Zoltán, szaxofon, klarinét, fuvola: Kepenyes Pál, Bogdán Gábor, Gitár: Fábián Béla/Téglás Gergely, basszus gitár: Pfeff Márton, dob: Tímár Tamás, ütős: Hajgató Simon Súgó: Roszik Ivett Ügyelő: Szepsi Szilárd Díszlettervező: Egyed Zoltán Jelmez: Kiss Kata Korrepetitor: Rázga Áron, Gál Csaba Zenei vezető: Gulyás Levente Asszisztens: Vozár Virág Rendezőasszisztens: Kiss Kata Koreográfus: Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas Érdemes Művész Rendezte: Tege Antal Próbakezdés: 2019. március 13. Bemutató:2019. május 17. Az ALUL SEMMI bemutatását a Music Theatre International (MTI) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti különleges megállapodás teszi lehetővé. A produkcióhoz szükséges előadási anyagokat az MTI biztosította. 421 West 54th Street, New York, New York 10019 Tel.: (1) 212 541 4684 Fax: (1) 212 397 4684 www.mtishows.com
Hogyan legyek bérletes?
Tisztelt (leendő) bérletes nézőnk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik most először váltanak színházbérletet. A Jókai színház műsortervét és a bérletek leírását a https://jokaiszinhaz.hu/berletismertetes oldalon találják. Hogy tudom megvenni a bérletem? A bérletet megvásárolhatja Szervezőirodánkban (Békéscsaba, Andrássy út 1-3.) vagy a https://jokaiszinhaz.hu/online-berletvasarlas oldalon. Egy bérlettel mennyi előadást nézhetek meg? A bérletek meghatározott számú előadásokat tartalmaznak. A bérletes nézőink a saját bérletüknek (vagy más szóval "bérletházuknak") megfelelő előadásokat tekinthetik meg: például a Blaha Lujza – bérlettel a nagyszínházi előadások "Blaha Lujza-bérlet" megnevezésű előadásának megtekintésére van jogosultságuk. Honnan tudom, hogy mikor lesz a bérletes előadásom? A bérletházak jellemzője, hogy mindig a hét azonos napjára szólnak: ha például Önnek Örkény István-bérlete van, biztos lehet abban, hogy az Örkény-bérletek szerdára szólnak. Nap Óra Bérletház neve felnőtt bérlet péntek 19 Jókai-bérlet (bemutató bérlet) felnőtt bérlet szombat 19 Díszbemutató-bérlet felnőtt bérlet kedd 19 Bajor-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Pécsi Sándor-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 19 Madách-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Pilinszky-bérlet (pedagógus) felnőtt bérlet szombat 19 Sarkadi-bérlet felnőtt bérlet kedd 19 Latinovits-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Móricz-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 19 Katona-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Mikszáth-bérlet felnőtt bérlet szombat 19 Somlay-bérlet felnőtt bérlet szerda 19 Örkény-bérlet felnőtt bérlet péntek 19 Básti-bérlet felnőtt bérlet csütörtök 15 Blaha-bérlet ifjúsági bérlet kedd 19 Szentpétery-bérlet ifjúsági bérlet szerda 19 József Attila-bérlet A Jókai színház havonta (a hónap 15. napjáig) honlapján közzéteszi a következő hónap műsorát (játékrendjét), amely a bérletes előadásokat is tartalmazza. Ezt a dokumentumot a https://jokaiszinhaz.hu/musorok oldalon letöltheti.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
75 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
276 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1