Új műfajt és új színpadot avatott Az utolsó hősszerelmes premierjével a Békéscsabai Jókai Színház. Neil Simon darabját kávéházi vígjátékként mutatták be április 1-jén a Művész Kávéházban, az előadást Csurulya Csongor rendezte. (Niedzielsky Katalin kritikája) A nagyszínpadi és kamarabemutatók mellé desszertnek kapott a közönség még négy stúdióelőadást az idei évadban, a sorozatban Az utolsó hősszerelmes volt a negyedik darab és az Intimtér után a kávéház a második új játszóhely. Díszlettervezőre és kellékesre nem volt szükség, a berendezés és az atmoszféra szolgáltatja a komplett színpadképet, amelyben jól megfér, otthonra lel a tavaly elhunyt amerikai drámaíró világszerte népszerű műve. Tipikus Neil Simon darab, semmi világrengető, „csak” kisemberek, jókat lehet röhögni, „csak” közben a képünkre fagy a derű, mert emberi sorsok tárulnak elénk, s milyenek! Férfi és nő közti örök téma: szerelem, csalódás, élet és halál, vereség, győzelem, áldozat, újrakezdés. Mennyi kockázatot ér meg a házasembernek egy randi, és minek vagyunk a világon addig, amíg be nem kerülünk az újság gyászhírrovatába? Ilyen kérdések zúdulnak felénk, miközben kapkodhatjuk a fejünket. Jókat nevetünk, pedig ez az egész nem is olyan vicces. Helyzetkomikum, poénok, egészen abszurd szituációk, de közben kiderül, hogy ez csak a felszín, alatta full dráma, megrázó sorsok, elfuserált életek, itt mindenki menekül, otthonról, a férjétől, a kurdarcai vagy önmaga elől. Ez nem az önfeledt kacagás helye, itt gondolkodni sem árt, sőt kötelező, méghozzá leginkább a saját dolgainkról. Csurulya Csongor az 1969-es tengerentúli darabot úgy állította színpadra, hogy a lehető legközelebb hozza a mai csabai nézőhöz. Ütős poénok, intim közelség, itt nem lehet kívül maradni, együtt kell jönni a színészekkel, gondolkodni, kombinálni, asszociálni kell. Na, és akkor velünk mi van? Nálunk ez hogyan is működik? A darab középpontjában Barney Cashman New York-i halvendéglős áll, akinek szerepét Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész játssza nagyszerűen. Nekem Bartus nem egy hősszerelmes, charmeur, szívhódító, nőcsábász típus, de hamar rájövök, nem is az kell, remek választás a szerepre. Nem is a szépfiúk hódításait akarta megénekelni Simon, megrendezni Csurulya, nagyon is hétköznapi figurát akartak mindketten elénk állítani, és ez Bartussal sikerült. Életkorban, házasságban eltöltött évek szerint is nagyjából stimmel, de ami a legfontosabb: értelmes, érzékeny emberek elgondolkodnak 50 körül, hogy éltek-e már eleget, és mi várhat még rájuk a hátralévő időben. Ezt a Barneyt is elkapja a harctéri frász, amikor a gyászhíreket böngészi és rájön, hogy a feleségén kívül nem ismer mást. Hirtelen tudni akarja, milyen férfi ő, elérhet-e sikereket még a nőknél. Igaz, igyekezetében elég fura nőket invitál meg anyja lakására, a három randi együtt véve sem kínál túl sok élvezetet, de annál több leckét ad az ügyetlen, esetlen próbálkozónak. Arra legalább jók a kísérletek, hogy rájöjjön: a felesége a legjobb partner. Az előadás különlegessége, hogy mindhárom nőt ugyanaz a színésznő, Tarsoly Krisztina alakítja, és persze kiváló partnere Bartusnak. Elaine Navazio, a fekete ballon alá rejtett prostituált, a kövér férje elől menekülő feleség, az életének értelmet, tartalmat alkalmi szexszel kereső nő az első kudarcra ítélt kísérlet. Barney és Elaine látszólag vicces találkozásának legfőbb jellemzője, hogy mindketten a drámát hozzák ki a másikból. A bugyuta, narkós Bobbi Michele talán még röhejesebb csajszi, de a felszín alá ásva még belőle is születhetne drámai figura. Jeanette Fisher, a régi jó barát depressziós felesége ugyancsak tömény tragédiát hordoz, a randi kimenetele kódolva van a fellépésében. Ami kettőjük között kaland helyett zajlik, az mélylélektan, élve boncolás, görög sorstragédia. Nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy tényleg végig lehet nevetni az egész darabot, pedig nem vicces. Inkább szomorú, elgondolkodtató, hogy mennyi boldogtalan ember szaladgál körülöttünk a világban. S tényleg kell valami apropó – talán éppen egy gyászhír – ahhoz, hogy megálljunk egy percre és megvizsgáljuk saját kapcsolatainkat, életminőségünket. Csurulya Csongor azon kívül, hogy a kávéházi környezettel és Bartus Gyula nézők közötti vallomásával, számvetésével nagyon közel hozza ezt a tükröt, még valamit belerendezett az előadásba. Tarsoly Krisztinának nyilván nem gond három nő után egy kicsit a negyediket is eljátszani, habár némán, mert nem szól bele a telefonba. Ez a hívás mégis világossá teszi, hogy Barney három randi, kudarc, lecke után a feleségét hívja fel, hozzá menekül, tér vissza. Az évadban a Vidám kísértettől a Nem élhetek muzsikaszó nélkülig több vígjátékot is láttunk, amelyek értékét növelte, hogy – a szórakoztatáson túl – a rendező mindegyik előadással valami maradandót is nyújtott, ötletet, mondandót adott, ami tovább tart, mint egy önfeledt szórakozás a nézőtéren. Az utolsó hősszerelmes is olyan gondolatokat ébreszthet, amelyeket hazahozunk magunkkal. Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM