Miközben a gyerekeket Békéscsabán június 22-én, pénteken délután a zsámbéki Fabók Mancsi és a debreceni Vojtina Bábszínház előadása szórakoztatta, a hazai bábszakma képviselői a Művész Kávéházban tanácskoztak. A XVII. Nemzetközi Bábfesztivál keretében megtartott igazgatói fórumra hazahívták Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárát. A Jókai Színház előző direktora egyenként köszöntötte korábbi munkatársait, a tanácskozás résztvevőit, a magyarországi bábszínházak igazgatóit, majd felolvasással szerzett meglepetést. A két nappal ezelőtt, 90. évében elhunyt Kányádi Sándor „Szolga voltam, szolga,/ jó két ló szolgája” kezdetű költeményéből idézett, a Kossuth-díjas költőre, a nemzet művészére emlékeztetett. Mint mondta, az 1980-ban Bukarestben kiadott könyvet a Petőfi Múzeumból hozta magával, és Kányádi Sándor, aki olyan sokat adott nekünk, megérdemli, hogy rá gondoljunk pár pillanatig. Fekete Péter államtitkár és Lenkefi Zoltán, a Napsugár Bábszínház igazgatója Fekete Péter hangsúlyozta: megfogadta, hogy valahányszor mikrofonközelbe kerül államtitkárként, mindig valamilyen fontos kulturális kincsre hívja fel a figyelmet. Azt pedig üzenetértékűnek nevezte, hogy legelső programjai között vehet részt egy ilyen igazi szakmai találkozón, és éppen Békéscsabán. Úgy véli, egy ilyen fórum a bábszínház igazgatóival nem formális dolog, hanem a szakmai megbecsülés jele. A magyar kulturális kormányzat komoly figyelmet szentel annak, hogy a kultúrára nevelés, a kultúrához való hozzáférés a lehető legszélesebb rétegekben megtörténjen, a családok körében, a gyerekek életében már egész kicsi kortól, ez missziós munka – szögezte le Fekete Péter. – Nem véletlen ezért sem, hogy pont a bábosokkal kezdem el a munkát, akiktől elvárom, hogy direkt nekem mondják el a szféra helyzetét. Az államtitkár nem tudja a tutit, ha az ott dolgozók nem tájékoztatják. A tanácskozás elején, ami sajtónyilvános volt, még annyi hangzott el, hogy az államtitkár méltatta a Napsugár Bábszínház munkáját, amellyel tovább visznek egy fontos örökséget, hagyományt. Kiemelte: nagy adomány, hogy meg tudják szólítani a gyerekeket, nagy felelősség is. Ennek tudatában is jött örömmel elsőként a bábszínházak igazgatóival beszélgetni. Fotó: A-Team/Ignácz Bence