2018. április 20-án, a Jókai Színház Művész Kávéházában rendezett Terefere programsorozat vendége Csuta György volt: a Békés város által Pro Urbe-díjjal kitüntetett festőművésszel a Kállai-díjas Kadelka László beszélgetett. A nemzetközileg is elismert, több mint ötven éve pályán lévő festőművész, az általa említett oly sokszor elmesélt élettörténetében a gyermekkoráról mesélt, mint arról a témáról, amelyről eddigi interjúi során nem tett említést. Így többek között megtudhattuk, hogy egy nála tizennégy évvel idősebb védőnő, mint nevelőanya szigorúan nevelte. A határozott nevelést követően már nagyon vágyott egy kissé szabadabb életre. Ennek keretében egy csínytevést is megosztott velünk, hogy az osztálytermükben található vizet tároló lajtos kocsi alá, ő maga rejtette el az osztálynaplót. Mivel szivárgott a kocsin lévő vizestartály, így a napló többszörösére megdagadt. Emiatt a malőr miatt hármas magatartással értékelték, amivel mégis nekibátorodott a szegedi Tömörkényi Művészeti Gimnázium grafika szakának. A szegedi tanulmányok befejezése után, ahol már kiemelkedett roppant tehetsége, 1970-től kétéves kirakatrendezői iskolába jelentkezett, időt nyerve arra, hogy felkészülhessen a képzőművészeti főiskolai felvételiére. Ahová az eredményes felvételi vizsga ellenére nem ment el, hanem a békéscsabai Kner Nyomda grafikusa lett. Lehetőséget kapott, hogy a Pannónia Filmstúdió rajzfilm animációs területén is kipróbálhassa magát, mégis visszatért a nyomdai grafikus munkához. 1973-ban katonai szolgálatot teljesített, amelyet saját bevallása szerint nagyon szerencsésen töltött le, mivel a törzsfőnök írnoka lett Fürjesen. Ezzel a státusszal gyakran kapott kimenőt, amelynek köszönhetően első lánya, Éva megfogant. 1988-ig nyomdavezetői pozíciót töltött be a Békési Nyomdában, a vezetői státusz betöltése előtt már tíz évvel akvarellezett, és ekkor döntésre kényszerült, hogy válasszon a nyomdavezetői illetve a festőművészeti hivatás között. A világ szerencséjére az utóbbit választotta és a mai napig nemzetközileg is elismert alkotásokkal büszkélkedhet. 1993-tól alkotói tevékenységének fontos részét képezi a művészeti telepek szervezése és vezetése. A beszélgetés végén még említést tett az 1997-ben Békéscsaba belvárosában megnyílt Csuta Galériáról, amely a békési Csuta Művésztelepek képeinek értékesítésével indult, és meghatározó szereplője a békés megyei képzőművészeti alkotások értékesítésének. Rácz Attila Fotó: A-Team/Ignácz Bence