Bejelentés a díszbemutatón
Hagyományteremtő módon, egy társadalmi szerepvállalás keretében ismertette meg partnereivel szombaton a Global Safe Services Biztosítási Alkusz Kft és a 104.0 Rádió 1 kizárólagos értékesítési jogaival rendelkező cég tulajdonosa, Benkó György a vállalkozásai immáron közös társadalmi szerepvállalásait.
Terefere Gregor Lászlóval
Gregor László magyar hosszútávfutó, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője, többszörös válogatott és magyar bajnok lesz a következő vendég a Terefere a Művész Kávéházban programon február 9-én, 17 órakor. Tóth Sándor mester tanítványával, a Békéscsabai Atlétikai Club kiválóságával a Kállai-díjas Kadelka László fog tereferélni.
Szellemúrnő – díszbemutató volt szombaton este a Jókai Színházban
Az újesztendő első díszbemutatóját tartottuk meg szombaton este: A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című előadást szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség. Ezután a Vigadó teremben találkozhattak a jelenlévők a társulat tagjaival, valamint a színházi élet kiemelkedő alakjaival. A díszbemutató házigazdája a 104.0 Rádió1 volt.
Terefere Várkonyi Jánossal
A Terefere a Művészkávéházban 2018. február 2-i vendége Várkonyi János, Székely Bertalan-díjas festőművész volt, akivel a Kállai-díjas Kadelka László beszélgetett.
Hajnalban, délben, este – szereposztás
Dario Niccodemi: HAJNALBAN, DÉLBEN, ESTE vígjáték három felvonásban Fordította: Bálint Lajos Játékidő: 75 perc, szünet nélkül. Anna Földesi Ágnes Mario Czitor Attila Hangok Bartus Gyula Jászai-díjas, Szente Éva, Nádra Kitti szh., Kopanyicza András szh., Pap Evelin szh. Súgó: Kiss Kata Jelmez: Kiss Kata Díszlettervező: Egyed Zoltán Rendezőasszisztens: Kiss Kata Rendezte: Tege Antal Olvasópróba: 2017. február 15. Bemutató: 2018. március 6.
A beszélő köntös – szereposztás
Mikszáth Kálmán – Zalán Tibor: A beszélő köntös történelmi mese – ŐSBEMUTATÓ Játékidő: 90 perc, egy szünettel. Lestyák Mihály – hol Kecskemét főbírája, hol nem Czitor Attila Lestyák Mátyás – a főbíró apja, a hiú szabó Mészáros Mihály Cinna – cigánylány; hol lány, hol fiú Csonka Dóra Olaj bég – török elöljáró, kegyetlenül pogány Beszterczey Attila Csuda István – kurucvezér, csavaros eszű bandita Berta János Szűcs János – főbíró, tönkrement elöljáró Szőke Pál Porosznoki Gábor – szenátor, lelkes egyhelyben járó Gulyás Attila Ibrahim pasa – budai vezér, a szultán alkalmi tolmácsa Tomanek Gábor Ágoston Kristóf – szenátor, mogorva, néha goromba Koleszár Bazil Péter Özvegy Fábián Pálné – özvegy szépasszony Boldog Ágnes szh. Púpos Galgóczi Juliánna – buzgó öregasszony Lakatos Viktória Elfonnyadt Bulki Klára – vakbuzgó öregebb asszony Harcsa Boglárka Pinke Gyuri – hajdú, konkrét hivatalnok Szabó Zoltán szh. Török császár – vén kéjenc, csak tolmács útján társalog Árdeleán László Vásári tömeg: Dina Norbert szh., Fazekas Döniz szh., Gulácsi Réka szh., Kőrösi Berta, Kurucz Bence szh., Pap Evelin szh., Petri Viktor, Ivanics Alexandra szh., Szubin Martin szh., Tóth Réka szh., Vozár Virág szh. Súgó: Viszmeg Szilvia Ügyelő: Kadelka László Díszlet- és jelmeztervező: Laczó Henriette Rendezőasszisztens: Lakatos Viktória Mozgás: ifj. Mlinár Pál Rendező: Halasi Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Olvasópróba: 2018. február 27. Bemutató: 2018. április 9.
Szex, színház, politika
The Vagina Monologues – nem csoda, hogy ezzel a címmel nagy feltűnést keltve robbant be 1996-ban Eve Ensler az amerikai köztudatba, és miután színdarabját világsztárok vitték sikerre, bezsebelt számos rangos elismerést. Persze nem pornóról, még csak nem is erotikus show-ról szól a történet; a legtöbb kritikus a század egyik legfontosabb politikai színházaként méltatta a bemutatót. A Békéscsabai Jókai Színházban Németh Gabriella bátor tettre vállalkozott és remek alakítást nyújtott a Break the Chain! (Törd meg a csendet! Vagy: Tépd le a láncot!) című angol nyelvű monodráma előadásában. (Niedzielsky Katalin kritikája)
Találkozások a kultúrával, találkozások Sík Ferenccel
Január 22-én, a magyar kultúra napján két művészeti ág, a színház és az irodalom olvadt össze a Városi Könyvtárban. Niedzielsky Katalin újságíró könyvét ismerhették meg az érdeklődők, akiknek a magját a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium színjátszó csoportja alkotta. Az élt, halt a színházért – Gyulai találkozások Sík Ferenccel című kötet a békéscsabai gyökerű, Kossuth-és Jászai Mari-díjas rendező életébe, munkásságába enged betekintést az olvasónak. A színházszerető közönségnek értékes, hasznos olvasmány a Jókai Színház szervezőirodájában is megvásárolható.
Maszkok, tánc, vigasztalás
Erős szimbolika és népi, mitikus hagyományok Tamási Áron Ősvigasztalás című darabjában– Béres László felkavaró, időtlen balladát rendezett az emberi lét alapkérdéseiről Petrovics Gabriella kritikája
Minden életét imádja, pedig naponta négyszer is átöltözik
Van abban valami elrendeltetésszerű vonás, ha egy színész óvodában, általános iskolában és középiskolában is Arany Jánosról elnevezett intézményekben tölti életének első tizennyolc esztendejének legnagyobb részét. Persze az is igaz, hogy ezzel a hivatással ő jelenti az abszolút kisebbséget több ezer nagykőrösi „aranyjánosos” kortársa, elődje és utódja között.
Vastapssal ünnepelt Ősvigasztalás a Nemzeti Színházban
Budapesten, a Nemzeti Színházban mutatta be Tamási Áron Ősvigasztalás című drámáját a Békéscsabai Jókai Színház. Az előadásról Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója elragadtatással beszélt, kijelentette, ezt az előadást „mutatni” kell, ezért azon melegében vissza is hívta a társulatot, hogy a közeljövőben ismét vendégszerepeljen az Ősvigasztalással.
A spanyol király, aki beszél a kutyák nyelvén – Avagy, egy őrült naplója
Talán nincs is nehezebb műfaj a monodrámánál. Gogol egyik leghíresebb drámája, az Egy őrült naplója nem kis feladat elé állítja Katkó Ferencet, aki játékával majdnem másfél órán keresztül szegezi a székébe a nézőt. Köllő Miklós rendező segítségével sikerült a realista irodalom egyik legékesebb darabját színpadra vinni, számtalan kreatív és különleges audiovizuális megoldással. Szilágyi Viktor írása
Művészetpszichológia a színházban
Bodor Péter egyetemi docens Művészetpszichológia a színházban című előadásával folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat február 5-én, 18 órától a Sík Ferenc Kamaraszínházban.
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1