Az én ünnepem
Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető karácsonyi mesék, kacagtató, színházi történetek a régmúltból, hogy még szebb legyen az ünnep. Ma egy saját mesét oszt meg Önökkel Tarsoly Krisztina színművésznő. AZ ÉN KIS MESÉM Egyszer volt, hol nem volt, voltam egyszercsak én. Elhatároztam, hogy elindulok a nagyvilágba, hogy a legszebb, legjobb, legfantörpikusabb ajándékra rátaláljak, amivel szeretteimet megörvendeztethetem. A zsebembe tettem hát összes dugipénzem. Azért hívom dugipénznek, mert jól eldugtam, hogy senki meg ne találja. Majdnem olyan jól sikerült, hogy én magam is órákig kerestem, kutattam, mire újra rábukkantam. Erre még szükségem lehet, gondoltam magamban, és becsúsztattam a nadrágzsebembe. De nem szerettem volna egyedül megtenni azt a hosszú utat, amit elterveztem, ezért becsuktam a szemem, és magam mellé képzeltem egy kedves útitársat: ……………………………..(írd ide a kedvenc állatodat), akinek a neve: ………………………………(adj neki nevet), és, aki mindenre azt felelte: -Hát ez a legjobb, ami csak történhetett velem! vagy azt: -miért is ne?! és néha meg azt kérdezte csodálkozva: -komolyan????????????? szóval elindultunk a nagyvilági útra. De mivel végestelen hosszú volt az a nagyvilági út, valamit ki kellett találni, hogy meg ne öljön minket az unalom! – kérdezz bátran bármit – mondtam – válaszolok. – komolyan??? – hát persze! – miért is ne?! ki a kedvenc állatod? És hogy hívják? – ……………………………(írd ide a kedvenc állatodat és annak nevét) – komolyan??? – kérdezte. – komolyan. – válaszoltam. És lám, itt is vagy mellettem! – hát ez a legjobb, ami csak történhetett velem! – ennek nagyon örvendezem! – válaszoltam kedvesen. – és ki a legjobb barátod? – kérdezte. -………………………………(írd ide a legjobb barátod nevét) – és miért? – jött bele a kérdezésbe. – ………………………………(írd ide, hogy miért) – komolyan??? – kérdezte csodálkozva. – komolyan. – válaszoltam. – mi a kedvenc színed? – ……………………(írd ide a kedvenc színed) és komolyan! És meg ne kérdezd, hogy miért! Mert csak. – válaszoltam. – és hová megyünk? – kérdezte. – megkeresni a világ legfantörpikusabb ajándékát. Aztán pedig jól megvenni. – azt meg minek? – tette fel a kérdést csodálkozva. – azért – válaszoltam – mert szeretném megörvendeztetni a szeretteimet. – komolyan??? és zavarában még azt is hozzá tette: – miért is ne? Meg azt is: – hát ez a legjobb, ami csak történhetett velem! És folytatta: -márminthogy, azért a legjobb, mert részese lehetek egy ilyen fanntörpikus eseménynek. És örömében nevetett és ugrándozott. Teljesen magával ragadott. Néhány pillanat, s mindketten tele szájjal hahotáztunk és kézen fogva ugrándoztunk. Pörögtünk és röhögtünk. Majd szuszogtunk és fújtattunk. Hát nem mondom, jól kifáradtunk. És egymásnak borulva a földre huppantunk. Amint kábulatunkból felocsúdtunk tovább folytattuk a végestelen hosszú utat, amire elindultunk, illetve folytattuk volna, ha a nagy örvendezésben és ugráncolásban el nem veszítettem volna a dugipénzem. Az utolsó petákig! Mind egy szálig! Elkeseredésemben visszahuppantam a földre és pityeregni kezdtem. Na, jó, csak picit pityeregtem! Mire az én legkedvesebb útitársam, ……………………(neve),átölelt. megsimította a fejem. Ez – megvallom – nagyon jól esett. Olyan nagyon jólesett, hogy még a könnyem folyása is mintha megijedt volna, mert mintha visszaszaladt volna az utolsón sorba. Mármint a szemem leghátuljába. Ez a baráti ölelés átmelegített. Mert ugye azt eddig nem meséltem, hogy ennek a nagyvilági túrának a tél derekán vágtunk neki. Hát mikor máskor? Hiszen a legfantörpikusabb ajándékot karácsonyra szántam. Szóval jól jött egy kis melegség ebben a jegességben. Ennek hangot is adtam. Megköszöntem. Mire útitársam,……………………….(neve)megkérdezte: – Jól meggondoltad te ezt? – mire gondolsz? – kérdeztem vissza kissé értetlenül. – minek olyan dologért megmászni a hegyet, a völgyet, a rétet, a földet, ami itt van a közelben. A közeledben. – ezt hogy érted? – kérdeztem még mindig értetlenül – ne légy már ennyire értetlen! – förmedt rám kedvesen. Amit adni szeretnél az nem vásárolható meg! – hát, sajnos, nem, mert elvesztettem az összes pénzem! – vágtam közbe. – nem úgy értem! – folytatta. – amit adni szeretnél, az azért nem vásárolható meg, mert az itt van bent. – és rámutatott a szívemre. És tovább folytatta: – mert egy ölelés, egy simítás, legyen az baráti, anyai, apai, gyermeki, mindenen átsegít, hidd el! Szerintem add ezt a szeretteidnek! És most csukd be a szemed, hogy visszamehessünk, ahonnan elindultunk. de azt megsúgom, ha bármikor készen állsz egy újabb kalandra, csak hívj, ahogy most is tetted, s én itt leszek. És még azt is hozzátette suttogva: -A jelszó ezentúl az legyen: Legfantörpikusabb! Én becsuktam a szemem és mikor újra kinyitottam már sehol sem volt, nyoma veszett. Kinéztem az ablakon, hátha meglátom, ahogy sietve elmegy. De ott csak nagy pelyhekben esett a hó, s csodás havasi tájat varázsolt pillanatok alatt a legfantörpikusabb télanyó.
