Keleti Éva fotóművész kiállítása a Jókai Szinházban
A Kállai ’90 emlékévhez kapcsolódóan Keleti Éva fotóművész képeiből nyílt kiállítás a Békéscsabai Jókai Színház aulájában pénteken este, a Légy jó mindhalálig című musical Díszbemutatója előtt. A kiállítás február közepéig látogatható. A Tanú című klasszikusból is jól ismert, Békés megyei kötődésű Kállai Ferenc életpályáját és jelentős szerepeit bemutató kiállítást először tavaly Gyomaendrődön láthatta a közönség, a Jókai Színházban pedig február közepéig tekinthető meg. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, főiskolai és egyetemi tanár magánéleti és színházi fotóiból a Kállai Ferenc Emlékév keretében indult vándorkiállítás.Kállai Ferenc 173 színházi, 96 mozifilmes és további megszámlálhatatlan tévés- és rádiós szerepet alakított pályája során. Kállai Ferenc azok közé a színészek közé tartozott, akiknél soha sem éreztem a színész-fotográfus viszonyt. Természetes volt, ahogy ezek a képek megszülettek, nagyon könnyű és boldogságos volt vele dolgozni.” – fogalmazott korábban Keleti Éva fotóművész, a fotográfia nagyasszonya, a színház aranykorának megörökítője. A felvételek a Kállai-életpálya jelentős állomásait és magánéletének egyes pillanatait mutatják be. „Keleti Éva forradalmat hozott a színházi fényképezésbe, hiszen nem előre beállított pózban, hanem a pillanatot megérezve, előadás közben fotózott.” A tárlatot Kadelka László, Kállai-díjas ügyelő nyitotta meg. Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi fotózás iskolát teremtő személyisége, már 1960-tól a magyar színházfotózás meghatározó szereplője volt, képei a magyar színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő művészeit és előadásait örökítette meg. 1954-1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél, 1976-1989 között az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. 1991-1992 HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a Photo World Press Photo zsűrijének. Az Országos Színháztörténeti Múzeum Színházi Adattárában több mint háromezer felvételét őrzik. -szkv- Fotók: A-Team/Ignácz Bence