Idén június 9 és 18. között rendezik meg a Pécsi Országos Színházi találkozót. A válogatók, Kiss B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező a Békéscsabai Jókai Színháztól Thomas Mann-Zalán Tibor Mario és a varázsló, valamint Theo Herghelegiu: Tündéri című előadását választották a POSzT Fesztivál programjai közé. Cipollával és Marioval vasárnap kora este találkozhattak a pécsi nézők. Thomas Mann 1930-ban írta novellájában az esetet Cipollával, de az előadásnak – mint minden időtálló remekműnek – a jelenkor emberének szóló aktualitása nem kérdéses. Mondanivalója a mai társadalom problémáira is vonatkoztatható. A POSzT közönsége is vette az üzenetet, az alkotókat vastapssal jutalmazta meg a különleges előadásért. Dicsuk Dániel a 7 óra 7 portálon így méltatta az előadást: "Újdonságot a Békéscsabai Jókai Színház Mario és a varázslója jelentett. Az előadás ötletes, bár nem hiba nélküli munka, néha túlartikuláló színészekkel (ez kis térben, főleg, ha a hátunk mögül szól, zavaró tud lenni), ugyanakkor egyáltalán nem bánta meg, aki ezt a programot választotta. A főszereplő Gulyás Attilát eddig zömmel musicalekben láttam, most kellemes csalódást jelentett, nem csak megjelenése miatt alkalmas Cipolla szerepére. (Döbbenetesen hasonlít a fiatal Kulka Jánosra – aki amúgy szintén nem véletlenül kapta meg tavaly Mefisztó szerepét a Faustban.) Bár a mellékszereplőkhöz hasonlóan Gulyás is túlzó volt, játéka nagy előnye, hogy nagyon érezte a nézőket, és ugyan az előadás nem különösebben interaktív, mégis annak illúzióját tudta kelteni. Mario és a többi színész mellett mi is a játék részesévé váltunk. Azt pedig egyes rendezői fogások (nézőmozgatás-teremváltás, közönség soraiból beszólogató színészek, stb.) kifejezetten sajnálom, hogy nem az eredeti helyén láttam ezt a Mario és a varázslót. Jó ötlet és részben bizonytalan megvalósítás – de érdekes fesztiválepizód. "