Szökjünk meg a cirkusszal!
Miért kockáztatja valaki az életét estéről estére? Mit érez egy artista, amikor hat méter magasan repül a nézők feje fölött? Mi az artistalányok szépségének titka? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat, ha november 17-én ellátogat a Recirquel Újcirkusz Társulat előadására, illetve az azt követő közönségtalálkozóra. A Társulat Cirkusz az Éjszakában című előadása felettébb izgalmas perceket tartogat a nagyérdeműnek. Extravagánsan misztikus ruhákba öltöztetett kilenc artista, egy hipnotikus hangon időnként dalra fakadó tűzvörös hajú narrátor, valamint zongorista kísérőjük olyan álomszerű utazásra invitálja a közönséget, amit lehetetlen visszautasítani. Az előadás során a Társulat tagjai egy közös utazáson vesznek részt, ahol megkísérlik elérni, és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A fikció szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb részeit is. A Recirquel Újcirkusz Társulat egy olyan közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot hozott létre, amely méltó helyet foglal el a mára már világszerte népszerű francia és kanadai kortárs cirkuszművészet mellett. A Társulat előadásait a Müpa három éve telt ház előtt játssza. Tavaly Franciaországban, az újcirkusz hazájában, hétezer néző előtt nagy sikerrel mutatkoztak be, azóta többek között a Szerb Nemzeti Színházban, és a holland Cultura Nova Fesztiválon kápráztatták el a közönséget. A közeljövőben Párizs, Bogotá és Montréal fogja színesíteni nemzetközi turnéhelyszíneik sorát. Egy országos cirkuszmisszió vette kezdetét azzal a céllal, hogy a cirkuszművészet megújuló irányzatát, a franciák és a kanadaiak (Cirque du Soleil, 7 Fingers) által megteremtett és világszerte népszerűvé vált újcirkusz műfaját, és annak magyar képviselőjét, a Recirquel Társulatot a vidéki színházak közönségének körében is közkedveltté tegye. Az újcirkusz a tánc és a színház szimbolikus kifejezőeszközeivel történetet mesél, miközben az artistaművészek az életükkel játszanak. A Cirkusz az Éjszakában című előadás 2015. november 17-én és 18-án látható a Jókai Színházban. A páratlanul kedvező 500 -, illetve 1500 Ft-os jegyár is a misszió része, nem a bevétel a fontos, hanem hogy minél többen megismerkedhessenek az újcirkusz műfajjal. Az előadást követő beszélgetés során a művészek színfalak mögötti életébe és titkaiba nyerhet betekintést a látogató. Várunk mindenkit november 17-én 20.45-kor a Jókai Színházba. A beszélgetés után lehetőség nyílik fényképek készítésére a Társulat tagjaival és az artista eszközökkel. A közönségtalálkozóra a belépés díjtalan: az aznapi előadásra érvényes jeggyel látogatható, illetve egyéb esetben regisztrációhoz kötött. CIRKUSZ AZ ÉJSZAKÁBAN A Recirquel Újcirkusz Társulat előadása 2015. november 17-18. 19.00 2015. november 18. 14.30 Szereposztás Alkotók: Író, koreográfus, rendező: Vági Bence Zeneszerző, zenei rendező: Sárik Péter Zeneszerző, elektronikus hangszerelő: Terjék (Fiddler) Gábor Világítástervező: Pető József Jelmeztervező: Kasza Emese Sminkmester: Ipacs Szilvia Fodrász: Marton Ádám Közreműködők: Narrátor: Siménfalvy Ágota Zongora: Lengyel Zoltán Artisták: Biritz Ákos, Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Kapitány Olívia, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla Az előadás időtartama: 80 perc, szünet nélkül.