Midőn halni készült – kellék
A Mindentudás folytatódik
Az országban egyedülálló sorozat keretében három év alatt 3×7, azaz 21 tudományos előadáson kapott betekintést a hallgatóság a művészetek, a filozófia és az esztétika rejtelmeibe Békéscsabán. A Mindentudás Színházi Egyeteme folytatódik, az idei évadnyitó előadást október 5-én Gyenge Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár tartja A sorsszerűség mítosza – Oidipusz és a Labdakidák címmel az Ibsen Stúdiószínházban. Kovács Edit színművészt, esztétát, a program házigazdáját először arra kértem, értékelje az elmúlt időszak tapasztalatait, majd az új repertoárról beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja) – Nagy öröm számunkra, hogy ebben a városban ennyire érdeklődő és hűséges a hallgatóság, amin minden meghívott előadó meglepődik. Büszke vagyok a törzsközönségünkre azért is, mert ritkaság, hogy hétköznap, munka után vállalkoznak a nehéz előadásokra. A sorozat indításakor az volt a célunk, hogy felkeltsük a nézők érdeklődését a színház iránt, információkkal szolgáljunk a bemutatók jobb megértéséhez. S talán még azt is elérjük, hogy otthon hozzáolvasnak ahhoz, amit hallanak, látnak – kezdte Kovács Edit a tapasztalatok összegzését, majd a színház feladatáról és az ismeretterjesztő előadások céljáról is szólt. – A sorozat sikere azt is bizonyítja, hogy a közönséget nem szabad lebecsülni, az emberek igényesek, minőséget várnak és fogékonyak az útmutatásra, ha az szakszerű és szórakoztató. Abban bízunk, hogy a tudományos előadásainkkal hozzásegítjük az embereket a világ jobb megismeréséhez, világlátásuk alakításához és a világban való eligazodásukhoz. A színház feladata ugyanis nem az, hogy kinyilatkoztasson tételeket, hanem inkább az, hogy az emberi sorsokon, történeteken keresztül felvessen problémákat, mintákat adjon, amelyek közül aztán a nézők válogathatnak, amelyeken elgondolkodhatnak. A Mindentudás útmutató lehet a színházi produkciókhoz. – Változott-e valami az elmúlt évek során a kezdeti elképzelésekhez képest? – Míg a legelső évadban inkább általános, elméleti áttekintést igyekeztünk adni a művészetekről, különösképpen persze a színházról, filozófiai és esztétikai irányzatokba avattuk be a publikumot, a második évtől már konkrétan a bemutatókhoz kapcsolódtak a Mindentudás előadásai. Közben figyeltünk arra, hogy megtartsuk a komoly, tudományos, ugyanakkor ismeretterjesztő, szórakoztató jelleget. Tulajdonképpen az ókori görögöktől vettük a példát, akik igen képzettek, jártasak voltak a mitológiában, amit a korabeli drámaírók előszeretettel dolgoztak fel. – Maradjunk mindjárt a görögöknél és a mitológiánál! Az első előadás október 5-én a sors, a sorsszerűség fogalmát taglalja. – A sorsszerűség óriási szerepet játszott a görög drámákban, amelyek megértéséhez elengedhetetlen a fogalom tisztázása, a mitológiai összefüggések, személyek ismerete. Ugyanakkor manapság egészen másképp vélekedünk a sorsról és a sorsszerűségről, mint az ókori görögök vagy akár a korábbi századokban élők. Gyenge Zoltán professzor izgalmas előadást tart majd, amelyben Schelling értelmezését, Oidipusz tragédiáját, Szophoklész, Arisztophanész, Euripidész felfogását is megvilágítja, egészen Sigmund Freud teóriájáig. Azt hiszem, sokakat érdekel, hogy akkor ki vagyunk-e szolgáltatva a végzetnek, vagy tehetünk egyáltalán valamit, irányíthatjuk-e a sorsunkat. – November 2-án Zalán Tibor Babérkoszorú- és József Attila- díjas költővel, íróval, a Jókai Színház dramaturgjával beszélgetsz színházról, irodalomról, művészetről. – Tavaly újdonságként vezettük be, hogy az első programunk október elején nem előadás volt, hanem egy beszélgetés Művészet és hatalom címmel, amelyben megszólalt Csiszár Imre rendező és Herczeg Tamás szociológus. Ezt a műfajt szeretnénk most folytatni Zalán Tiborral, aki immár nyolc éve házi szerzőnek számít Békéscsabán, és tavaly kapta meg a Babérkoszorú-díjat. Minden színháznak fontos feladata, hogy úgy működjön egy város életében, mint egy szellemi központ, ehhez pedig az kell, hogy ilyen emberek csatlakozzanak az alkotómunkához, mint Zalán Tibor, aki a maga szellemiségével képes gazdagítani ezt a műhelymunkát, fenntartani a pezsgést. Színházunk otthont ad a kortárs irodalomnak is, ilyen szempontból ugyancsak fontos a rangos író jelenléte, akinek értékesek a tapasztalatai, amelyeket még fiatal diplomásként a rendszerváltás idején szerzett. Arctalan nemzedék című esszéje a ’80-as évek irodalmi életével foglalkozik, pontosan látta a kor lényegét, a hatalom és a kortárs irodalom kapcsolatát. – A Lila ákác a tervek szerint májusi bemutató lesz, Szép Ernő talán legismertebb művéből készült film is. – Rákai Orsolya, az MTA tudományos főmunkatársa tart izgalmas előadást december 7-én a regényről és a színdarabról. Úgy gondolom, az előadás és a bemutató is fontos hiánypótlás, amellyel Szép Ernő munkásságára és varázslatos nyelvezetére is emlékezünk. – Kállay Géza egyetemi tanár tavaly a Lear király jobb megértéséhez szolgált sok információval, január 4-ei témája a Tévedések vígjátéka. – Az egyik legkiválóbb hazai Shakespeare-kutató nagyon hasznos útmutatást nyújtott korábbi előadásával Lear rendkívül bonyolult alakjának, szerepének értelmezéséhez, amikor összefoglalta, mire kell a nézőnek figyelni. Kíváncsian várjuk, milyen adalékokkal szolgál az éppen műsoron lévő vígjátékhoz. – A Bánk bánhoz, a dráma megértéséhez, korszerű értelmezéséhez is jól jöhet a segítség. Érdekesség, hogy a márciusi bemutatót Szabó K. István rendezi, aki Darvay Nagy Adrienne színháztörténésszel együtt tartja a február 1-jei előadást. – Szabó K. István nem ismeretlen a Jókai Színházban, tavaly rendezett nálunk a drámaíró versenyen. Bánk bán, a „magyar Hamlet” címmel tart előadást; a cím is jelzi, nagyon izgalmas estének nézünk elébe. Katona József bonyolult szövegén már dolgozik Zalán Tibor dramaturg, hiszen nagyon régi, a nyelvújítás előtti írásról van szó. Izgalmas kérdés, hogyan lehet egy ilyen művet ma színpadra alkalmazni, milyen kihívást jelent ez a jelenkor színészeinek – a rendező ebbe is beavat majd. S kiderül, miért hasonlítja a színháztörténész Katona drámáját Shakespeare művéhez. – Két „táncos” téma zárja az idei sorozatot. Március 7-én Rényi András, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője a táncról általában beszél, ehhez kapcsolódik majd az április 4-ei Hastánc – színház című előadás. – Változás volt tavaly, hogy Rényi András az előzetesen meghirdetett programmal ellentétben El Kazovszkijról, az orosz származású, Kossuth-díjas magyar képzőművészről tartott előadást, most „az egyik leglátványosabb, mégis legrejtélyesebb” műfaj bemutatását vállalta. Sok híres filozófust, esztétát (Arisztotelésztől és Platóntól Hegelen át egészen Lukács Györgyig) foglalkoztatott már a tánc világa, mégis máig sokan nem tudnak vele mit kezdeni, legtöbbször „a színháznak alárendelt, járulékos művészetnek” tekintik. Szmolinka Eszter Mahasti, a többszörös világbajnok Holdfény Lányai művészeti csoport vezetője, koreográfusa és Rembeczki Eszter, szintén Holdfény-táncos, valamint filozófia- és színházelméleti szakember a hastánc különös formanyelvét ismerteti meg az érdeklődőkkel. Hogyan lehet a keleti táncok segítségével fontos dolgokat közölni a világról? A szórakoztató táncban is lehet mély tartalom, érdemes utánagondolni, mélyebb összefüggéseket keresni? Ezekre a kérdésekre várjuk a választ az előadóktól. A Bernarda Alba háza és a flamenco sikere után úgy gondoltuk, érdemes újabb táncos témát választanunk, megmutatni, hogy a háremhölgyek erotikus, misztikus mozgásánál bizony több a hastánc. A két előadó nemcsak beszél, hanem táncos bemutatót is tart a publikumnak. – Abban bízva köszönöm meg a beszélgetést, hogy túl sokat talán nem árultunk el, kedvcsinálónak viszont eleget. A hagyomány folytatódik, találkozzunk minden hónap első hétfőjén 18 órakor a Mindentudás Színházi Egyetemén! Niedzielsky Katalin
Látássérültekkel a Tévedések vígjátéka kulisszái mögött
Kulisszajárásra érkeztek látássérült színházbarátaink szerdán kora este teátrumunkba, hiszen évek óta minden nagyszínházi bemutatónkhoz kapcsolódóan, az előadást mindmegannyi esetben egy interaktív színpadbejárás előzi meg. Ennek során a látássérültek megtapasztalhatják a színpad méretét, megérinthetik a díszleteket, kosztümöket, kellékeket. Ezúttal Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabja volt soron. A legnagyobb érdeklődést az oldtimer Limuzin váltotta ki a kis csapatból, mely a Herceget szállítja a színpadra. Ezt követően meghallgathattak egy előzetes ismertetőt, amely röviden bemutatta számukra a darab történetét, a szereplőket. Az ismertetők után egy közös teázás, sütizés következett és már kezdődött is az előadás.
Szörnyetegként élni, szűzen megromolni
Vitalap.hu | A Békéscsabai Jókai Színház a magyar dráma napját szeptember 21-én, Pozsgai Zsolt: A szűz és a szörny című tragikomédiájának bemutatásával ünnepelte az Ibsen stúdiószínpadán. Seregi Zoltán, a színház megbízott igazgatója köszöntő beszédében rendkívülinek és egyedinek nevezte ezt a bemutatót, azon oknál fogva, hogy egy kortárs, élő író művét vitték színpadra, s a rendező maga a szerző. ► Tovább
Együtt: érzelem és szellem
Tizenöt bemutatót tervez a 2015/2016-os színházi évadban a Békéscsabai Jókai Színház, amely az idén is megrendezi az Ádámok és Évák versenyét, a Magyar Teátrumi Gála díjátadót, és egy új kezdeményezéssel is élnek a fiatal korosztály megszólítására. Az alföldi közönség igényes évadból válogathat élményt szerző előadásokat. Seregi Zoltán megbízott igazgatónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál. – Igazgató úr, színháza szeptember végén Ibsen Stúdiószínházban A szűz és a szörny című tragikomédiát mutatja be, amelyet Pozsgai Zsolt íróként és rendezőként is jegyez. Ön mit vár: a Pozsgai-mű elsősorban szellemi üzenettel, vagy inkább érzés-impulzussal zsongja be a várost? – Nem hiszek abban a mai művészeti közéletben elharapózott és tudatosan manipulált kettéválasztásban, miszerint egy színdarab, egy színielőadás vagy a szellemre vagy az érzelemre hat. Ugyanilyen a gondolkodtató vagy szórakoztató színház szembeállítása, hiszen mióta színház létezik, ez a kettő nehezen választható el egymástól. A szellemi vagy érzelmi gagyiról nem beszélek. Tehát erős érzelmi és szellem hatást várok A szűz és a szörnyeteg bemutatójától. – Katona József klasszikus nemzeti drámáját, a Bánk bánt Szabó K. István rendező modernizálja márciusban. Mitől várja, hogy ez a több szempontból is hallatlanul aktuális mű a mai élethez, a jövőformáláshoz adjon üzenetet a közönségnek? – A jövő formálás a politika dolga és nem a színházé, és az üzengetést sem szeretem a színpadon. Úgy gondolom ezek a múlt század levitézlett, haladó ideológiáinak poros esztétikai megfogalmazásai. Lásd: Brecht. A Bánk bán is és bármely klasszikus, az idő rostáját túlélt mű sokkal több annál, mint az a szelete, ami egy korban éppen aktuális, hiszen pontosan azért maradt fenn mostanáig. A Bánk bánt sem azért vesszük elő, mert aktuális – mert a remekmű mindig összességében az -, hanem azért mert a magyar kultúra része, a magyar szellemiség egyik alapműve és minden korosztálynak találkoznia kell vele a színpadon. A modernizálás nem volt részemről jó fogalmazás – visszavonom -, inkább úgy fogalmazok: mai szemmel és füllel érthető, követhető, közérthető színházi, művészi élményt szeretnénk elérni – és nemcsak a fiatalok számára – úgy, hogy Katona szellemisége és szándékai ne sérüljenek. – Fedezd föl saját kultúrád! – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az Ön színháza hogyan ad ehhez sodróerőt akkor, amikor az ifjabb nemzedékeket próbálják a színház vonzerejébe húzni? Az európai Balassi folyamatról olvasottak nagyon szimpatikusak számomra. Úgy gondolom, hogy a globalizált világban a kultúra nemzeti, erkölcsi önazonosságot megőrző, erősítő szerepe mindennél fontosabb. Ezért a színházunk műsorterve olyan magyar és nemzetközi irodalmi, színházi értékekkel van tele, amelyek ezt a célt is szolgálják. Az egy másik kérdés, hogy a fiatalok eljönnek-e a színházba. Mikor 1980-ban a pályámat kezdtem, ugyanez volt a probléma. Miért nem járnak a fiatalok színházba? Legutóbb egy színházi konferencián kiderült, hogy az összes színházigazgató ezzel küzd : érettségi után a fiatalok döntő többsége eltűnik a színházakból. Ezt a problémát 35 éve nem sikerült megoldania a színházi szakmának. Vagy 35 éve rosszul csináljuk vagy lehet, hogy nem is nekünk kell ezt megoldani. Egyébként a fiatalok színházba járása komoly és fontos kérdés, de mi a középkorúak és az idősek számára is szeretnénk színházat csinálni, mert ők viszont járnak színházba. Forrás: Présház Portál Fotó: A-Team/Nyári Attila
A Jókai Színház fantomja
A magyar dráma napjához méltó, szellemes, szórakoztató és gondolatébresztő darabbal ajándékozta meg Pozsgai Zsolt a Békéscsabai Jókai Színház közönségét. A szűz és a szörny című tragikomédia írója rendezőként is kimagaslót teremtett, a nagyszerű alakításokat felvonultató előadás premierjét szeptember 21-én láttuk az Ibsen Stúdiószínházban. (Niedzielsky Katalin kritikája) Biztos nem véletlen, hogy olyan sok írót ragad meg egy-egy újsághír, főleg bűnügyekről, gyilkosságról, öngyilkosságról szóló híradás a napi sajtóból, hiszen ezek a megdöbbentő információk, szenzációk pontosan arról a világról, társadalomról, közösségről szólnak, amelyben megtörténnek. S kinek kellene továbbgondolni a pár sor mögött rejlő összefüggéseket, emberi sorsokat, jellemeket, ha nem az írónak, a művésznek, aki érzékenyebb kortársainál, kellő fantáziával rendelkezik, és persze jól tud mesélni?! Dosztojevszkijtől (A szelíd teremtés) Gárdonyi Gézáig (Ki-ki a párjával), Füst Milántól (Boldogtalanok) Kiss Csabáig (Világtalanok) vagy akár Rejtő Jenőig (Vesztegzár a Grand Hotelben) nehéz lenne felsorolni azoknak a műveknek a sorát, amelyeket a közvéleményt megrázó események ihlettek. Általában azonos bennük, hogy a szerzők együttéreztek a szerencsétlen sorsuk elől a halálba menekülő fiatalokkal, vagy éppen a szerelmi gyilkosságok és más bűntények áldozataival. A bemutató előtt Seregi Zoltán megbízott igazgató köszöntötte a közönséget a kettős ünnep alkalmából. Mint mondta, a színházban minden premier, új bemutató ünnep, de szeptember 21-én kettős ünnepet ülünk, mert ez a magyar dráma napja. Ilyenkor Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójára emlékezve, 1984 óta minden évben igyekszünk ráirányítani a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és az új művek születésének fontosságára. Seregi Zoltán úgy fogalmazott: a Jókai Színház egyedülálló az országban azzal, hogy olyan kortárs szerző művét tűzi ezen a napon műsorra, aki nemcsak megírta, hanem meg is rendezte a darabját. Pozsgai Zsolt a köszöntőt azzal egészítette ki, hogy bár minden esztendőben megemlékezünk a jeles dátumról, azt viszont nem mondjuk el, hogy Madách nagyszerű darabját Kolozsváron mutatták be. Miután az összes pesti társulat elutasította, senki nem találta bemutatásra érdemesnek, egyedül ott éreztek rá a mű súlyára, s aztán onnan indult el félelmetes íve, a magyar és a külföldi színpadokon máig tartó sikere. Ezzel Pozsgai Zsolt azt üzente szerzőtársainak: nem biztos, hogy a legközelebbi színházaknál kell kopogtatni, a közönség és a közösség szeretete kell, ez ad az írónak erőt. A közönség tetszését a szerző-rendező és csapata ezúttal is elnyerte, szeretetére rászolgált az emlékezetes produkcióval, ez jól látszott, hallatszott az előadás végén a szűnni nem akaró vastapsnál. Köcsögöt idézve: oké tehát az író, a rendező, a színészek, a közönség, minden. De most először is leokéznám – egy kis elemzés után kritikus szemmel – én is a produkciót. A szűz és a szörny című tragikomédia egy valóságos esetet dolgoz fel, annak az 1995-ös rendőrségi hírnek a hátterét, amely egy letartóztatásról szólt. A főváros nyolcadik kerületében akkor bukkantak rá az alvilág egyik ismert figurájára, aki már hosszú évek óta bujkált a hatóságok elől, és akit egy balatoni rablás miatt kerestek. A bűnözőnek az áldozat, a megtámadott idősebb nő vasalóval megégette az arcát, ezért nem merészkedett később emberek elé, egyetlen társával tartotta a kapcsolatot. Az írói fantázia a Herceg és Köcsög alakjához még kitalálta a menedéket adó öreg házmester, Samu bácsi, a szókimondó takarítónő és az erdélyi lány alakját, hogy teljes legyen a társulat, elmesélhető öt megrázó emberi sors, és nem utolsósorban játszható a darab. (Főleg praktikus, ha a szerző rendez.) Együtt a csapat, ennek ellenére az előadás Samu bácsi monológjával kezdődik, amelyből sok mindent megtudunk róla, szánalmas sorsáról, egykori feleségéről, Grétáról, akit istenít. Legfontosabb azonban, amit a ferde, torz szekrényben rejtőzködő szörnynek mond: „Maga egy jó ember, és én segítek magán!!!” Nem akarja egyedül hagyni a rejtőzködőt, mert úgy véli, abba belepusztul. Nem ilyen szívélyes Karcsi néni! A nagypofájú, beszólós takarítónőhöz illik a férfias megnevezés, de hamar kiderül: nem elismerésként, jellemzésként, sokkal inkább megaláztatásnak szánva aggatta rá egykori férje, aki nem becsülte semmire. Még egy szomorú sors, még egy magányos ember, akit kemény szavakra tanított az élet, pedig lelke mélyén inkább gondoskodó, kedves lenne, szeretne valakit. „Beszélni értelmesen! Majd akkor meghallgatom. Egyelőre befogni a pofát…” – utasítja a szekrénylakót, aki a „baleset” miatt nem tud beszélni. Ide kívánkozik rögtön, hogy a nyelvi bravúrról is szóljunk. A szöveg olvasva és hallgatva egyaránt eredeti, káprázatos, szellemes, élvezetes. Karcsi néni infinitivus-ai (főnévi igenevei), amikor ragozás nélkül próbálja meggyőzni a másikat, hátha úgy könnyebben érthető, Kriszta ismétlései, a poénos párbeszédek, replikák remekek, ütősek. Kommunikáció „leokézva”! A nyelvi sziporka csúcsa, hogy az első felvonásban a Herceg csak nyöszörög, artikulálni képtelen, beszélgetőpartnerei mégis értik, válaszolnak, reagálnak, működik köztük a kommunikáció. Aztán a második felvonásban a szerelem mindent legyőz, még a beszéd akadályait is; Kriszta megtanítja beszélni a Herceget. Pontosabban beszélni is, mert már előtte megtanította tisztálkodni, felöltözni, viselkedni. Végül fütyülni is megtanítja, de ezt már csak halála után. S a Herceg is csak a halában lehet jó ember, addig nem, mert ilyen a világ – ezt Samu bácsi mondja ki még a darab elején, ha jól emlékszem. Megint előre szaladtam, de nehéz sort tartani, annyira sodró, áradó a játék, csupa feszültség az előadás, mellbe vágó a szöveg, a mondandó, az üzenet. A Herceg! A főszereplő, akinek sikerül elérni ijesztő külseje, rettenetes ábrázata ellenére, hogy bíznak benne, segítik, szeretik. Nemcsak Az Operaház fantomját lehet szeretni, hanem ezt a szekrénylakó szörnyet is. Újabb bravúr: maszk alatt játszani, szemkontaktusról és beszédről majdnem teljesen lemondani, nyöszörgést nem elfelejteni, nem idő előtt megszólalni… (Karcsi néni stílusa). Kovács Ágnes nagyon meggyőző alakítást nyújt, az ártatlan kislánytól a prostituáltig, bártáncosnőig komoly ívet rajzol meg a színpadon, miközben folyton öngyilkossági kísérletek és új „küldetések, feladatok között vívódik. A lány kedvességével, okosságával megtanítja beszélni és szeretni a Herceget, az egykori bűnözőt. Annyira jó ebben az előadásban minden alakítás, hogy a csirkefogó Köcsögöt se lehet egyértelműen utálni. Pedig róla hamarabb kiderül, hogy képes (volt) embereket ölni, érdekből viszi Krisztát a romlásba, hajszolja a halálba. Gátlástalan alak, de olykor kibújik belőle valami jóság, figyelem, együttérzés, valami emberi. A gonosz világban az egyetlen túlélő… Ferde falak, ferde szekrényajtó: a díszlet rögtön jelzi, groteszk, abszurd dolgokkal szembesülünk, kisiklott sorsokat, tönkretett életeket, lelkeket látunk. Semmi nem okés. A groteszk elemek ugyanakkor el is távolítanak a történetektől, míg a mese, az érzelmi szálak, a szellemes párbeszédek újból és újból visszahúznak. Két bűnöző és három jó ember. A Herceg és Köcsög velejéig romlott, utóbbit az érdekek vezérlik. A szörnynek viszont vannak érzelmei, ezért lehet szeretni, nevelni, tanítani. Kriszta tiszta, jóságos, érzelemgazdag, elrontják, belepusztul. Samu bácsi is jóságos, segítőkész, leszúrni fölösleges, úgyis belehalna a felismerésbe, hogy Gréta gyilkosának adott menedéket. Karcsi néni is inkább jó ember, akit érdek és érzelem normális aránya motivál. Lehet, hogy Pozsgai Zsolt olyan bátor író és rendező, hogy ki meri jelenteni: ez a világ nem oké, sőt, szar? Ilyen körülmények között az emberek sem lehetnek jók, pedig szeretnének? Ahhoz előbb meg kell halniuk, hogy jók lehessenek? Samu bácsi és a különös befejezés erre utal, amikor a magasban Belicza Károly zenéjére megjelenik a táncos. Vagy csak én láttam így? Öt szereplő, öt megrázó sors, magányos, szerencsétlen emberek, akik saját tetteik vagy mások miatt áldozatok, bűnhődnek, álmodoznak, elvágyódnak, de változtatni nem tudnak az életükön. A Herceg bonyolult, komoly íveket rajzoló szerepét a Jászai-díjas Bartus Gyula játssza nagyszerűen, meggyőzően – emlékezetes alakítás. A Krisztát, az erdélyi lányt alakító Kovács Ágnes színészhallgató méltán költözött be a békéscsabai közönség szívébe. Samu bácsi, a házmester figurájában Szőke Pál kimagasló, átélt alakítást nyújt. Csomós Lajos Köcsögként a sok-sok humor közepette, nagy nevettetőként is becsempész emberi vonásokat. Karcsi néniből, a nagypofájú takarítónőből Kovács Edit határozott játékával nagyon eredeti figurát formál, amely új színfolt a méltóságot parancsoló királynők és elegáns úri asszonyok palettáján. Egyed Zoltán díszlettervező a kilencvenes évek hétköznapi történéseit egyszerű, sivár környezetbe költöztette, a groteszk vonásokkal a mélyebb tartalomra helyezte a hangsúlyt. Petrovszki Árpád merész jelmezei az alvilági figurák és a jó emberek karaktereit a színek kontrasztjával erősítették. Lakatos Károly maszkmester is maradandót alkotott: a Jókai Színház fantomját. Belicza Károly szaxofonján szólt a zenei aláfestés. Niedzielsky Katalin Fotó: A-Team/Nyári Attila
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
7 0
Gyorslinkek munkatársainknak
Következő előadásaink
Rólunk írták
Belépés munkatársainknak
Regisztráció munkatársainknak
Levelezés munkatársainknak
