Maradj itt – Kara Tündének
Bárka | Farkas Wellmann Éva marasztaló verse Kara Tündéhez. ► Tovább
Bárka | Farkas Wellmann Éva marasztaló verse Kara Tündéhez. ► Tovább
A Jókai Színház tájékoztatja aggódó közönségét, hogy Kara Tünde, Jászai-díjas színművész, állapota változatlan, továbbra is a gyulai kórház intenzív osztályán ápolják. A társulat tagjai töretlen hittel várják vissza színésztársukat, és hálásan köszönik az orvosok és ápolók odaadó munkáját. A színház tegnapi rendkívüli társulati ülésén az alábbi döntések születtek: 1. A színház ott lesz a POSzT-on. 2. A szerepei változatlanul Kara Tündéé maradnak – nincs helyette beugrás! – A Jókai Színház társulata tehát nem kívánja pótolni Kara Tündét a játszott szerepeiben, ezzel azt is hangsúlyozni szeretné, hogy visszavárja a művésznőt a színpadon, és hiszi, hogy valamennyi szerepét játszani fogja még. 3. A társulat mindkét versenydarabját (Bernarda Alba háza, Koldusopera) életben kívánja tartani, s a nyár további verseny- és fesztivál-meghívásait teljesíteni fogja; azokon hangbeolvasással pótolja a művésznő jelenlétét. Döntésével a színház az összetartozás, a csapatmunka fontosságát jelzi, s erős bizalmát művésztársa felépülésében.
Csabai Mérleg | Finiséhez érkezett a Békéscsabai Jókai Színház saját történetét és jelenét feldolgozó színháztörténeti vetélkedője. A februárban közzé tett felhívásra 38 középiskolás csapat, jelentkezett, a vetélkedő három internetes fordulóval kezdődött, a döntőbe az alábbi négy csapat jutott be. ►Tovább
A Jókai Színház társulata megrendülten tudatja közönségével és a szakmával, hogy Kara Tünde, Jászai-díjas színművész, a Bernarda Alba háza című színdarab tegnap esti felújító próbáján, mellyel a tárgovistei BABEL F.A.S.T., illetve a sepsiszentgyörgyi Atelier Fesztiválra készültek, váratlanul rosszul lett, a szíve megállt. A mentősök és orvosok gyors és hosszan tartó munkája eredményeképp sikerült a művésznőt újraéleszteni, jelenleg a gyulai kórház intenzív osztályán kezelik. A társulatot sokkolta az esemény, néma kézszorítással aggódik és szorong érte, küldi az energiáit felé, töretlenül bízva Tünde mielőbbi visszatérésében, felépülésében. A színház a két fesztiválon való részvételt lemondta, a további fesztivál-megjelenésekről a színház vezetése, a társulattal egyeztetve, később hoz döntést.
divany.hu | Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadást tűzött műsorra a Békéscsabai Jókai Színház, melynek különlegessége, hogy profi flamencobetétek gazdagítják. Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című művét Béres László vitte színpadra és Bajnay Beáta flamencotáncos koreografálta. Amiért egyedülálló hazánkban ez a produkció: a színészek az andalúzok nemzeti táncával, a flamencóval ötvözik színészi előadásukat, ami július 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon – a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül – vendégszerepel, illetve szeptemberben a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban is megnézhető. ► Tovább
Két rangos színházi fesztiválon is szerepel a héten a Jókai Színház társulata a Bernarda Alba háza című drámával. Június 4-én a Babel Fesztiválon, Targovistében mutatkozik be a Lorca darab, mely a legnívósabb nemzetközi színházi fesztivál Kelet-Európában. Majd két nap múlva Sepsiszentgyörgy felé veszi az irányt Bernarda Alba és háza népe, ahol az Atelier Nemzetközi Fesztivál közönsége láthatja Lorca utolsó, talán legjobb drámáját. A drámairodalom egyik gyöngyszemét Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója álmodta színpadra – flamenco zenével és tánccal, a bemutató január 30-án volt a Jókai Színházban. A meghívások és az érdeklődések azért is megtisztelőek az alkotók számára, mert a különböző darabok kiválasztása szigorú színház szakmai alapon történik.
A videoból kiderül, hogy milyen szenzációkkal készül a Szabad Tér Színház a Városmajorban és a Margitszigeten… Július 4-én például a Bernarda Alba háza, a Jókai Színház siker darabja várja a fesztivál közönségét. ► Tovább
Csabai Mérleg | Az elmúlt években egyre inkább országosan is megismert és elismert Békéscsabai Jókai Színház a következő évadra is több nagy dobást tervez. Klasszikus mű, kortárs darab, musical és mesejáték is található a következő évadra tervezett előadások között. A korábbi bérletek megújítására május 21. és június 30. között van lehetőség, míg új bérletek július elsejétől válthatók. ► Tovább
Május 28-án a Nemzeti Színházban mutattuk be az Orient című produkciónkat. A Gödöllői és a Békéscsabai előadások után a Nemzeti Színházban is telt ház fogadta a színészeket és a közreműködőket, már napokkal az előadás előtt elkelt az összes jegy. Híd kelet és nyugat között! Zenés színház, az elfogadás és együttélés gálája. Ezt a szlogent hangoztatta az előadás előtt tartott köszöntőjében Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója, a darab rendezője és Íjgyártó István, kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, aki az est fővédnöke volt. Az előadás a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével valósult meg a Nemzeti Színházban. A szervezők célja az volt, hogy az előadással felhívják a figyelmet egymás kultúrájának megismerésére és elfogadására. A darabot megtekintették a minisztérium delegáltjai mellett a diplomáciai testületek tagjai és országgyűlési képviselők. Jelen volt többek között Mikola István államtitkár, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere, Vantara Gyula, országgyűlési képviselő, Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója. Az Újpest FC labdarúgó csapat vezetősége is megnézte az előadást, köztük a szerb vezetőedző Nebojša Vignjević, aki elragadtatással beszélt a látottakról. Akárcsak a többi néző: a Nemzeti Színházban is zajos sikert aratott az Orient, hosszú percekig zúgó taps volt az alkotók jutalma. „Az elfogadás drámája, a befogadás show-ja! Egy üzenet, hogy mi magyarok elfogadó, befogadó emberek vagyunk, pont most, amikor a bevándorlási hullám kapcsán sokakban felmerül, hogy magyarok esetleg kitaszítóak, kirekesztőek. Ilyenkor jó egy üzenetet elküldeni Európába, hogy nem, mi magyarok szeretjük megtanulni más emberek kultúráját. Hisszük, hogyha ezt nem tesszük meg, akkor a hidak ledőlnek” – mondta Fekete Péter. Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékező mű üzenete napjaink menekülthulláma, a párizsi tragikus események és a megújuló vallási, kulturális konfliktusok-konfrontációk okán fokozott aktualitással bírnak. Egymás megismerése, egymás kultúrájának elfogadása nélkül élhetetlenné válik világunk, újból és újból ledőlnek a sziszifuszi munkával épült erkölcsi, szellemi és kulturális hidak. Az előadás üzenet Európának, mi magyarok így, történelmi emlékezettel is végiggondoljuk az elfogadás, a megismerés, az együttélés alapkérdéseit. Az első Orient expressz 1883. június 15-én indult el Párizsból Konstantinápoly felé, legendás korszakának az első világháború kitörése vetett véget. A darabban Párizsból egy férfi (Szomor György/Vasvári Csaba), Isztambulból pedig egy nő (Gubik Petra/Gábor Anita) indul el egymás felé, az utazás alatt a zene és a tánc lehetőségeivel mesélik el történetüket. A zimonyi Száva‑híd 1914-es felrobbantásával az expressz nem közlekedett tovább, lehetetlenné téve a találkozást, szétszakítva az egymás felé tartó nőt és férfit.
TV2.hu | Távoli kultúrák megismeréséről és a befogadásról szól a Békéscsabai Jókai Színház Orient című zenés darabja, amelyet ma a Nemzeti Színházban is előadnak. A színészek a zene és a tánc segítségével mesélik el a történetet. A darabot eddig mindenhol teltházzal játszották, a mai előadásra is már napokkal ezelőtt elfogytak a jegyek. ► Tovább
BEOL | 2009-ben, 19 évesen érkezett Békéscsabára Gubik Petra, hogy eljátssza az Aida címszerepét. A Jókai Színház művésze jelenleg az Orient című zenés-táncos showban látható, amit Budapesten a Nemzeti Színházban is bemutattak. ► Tovább
Nemzeti Színház | Az ORIENT-show, a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka, egy nagy utazás, európai népek zenei- és tánckultúráját felvillantó virtuóz játék. A produkcióban fellép a Fricska együttes is, amelynek egyik tagja, Moussa Ahmed az előadás egyik koreográfusa is, a világ leggyorsabb táncosa. ► Tovább
szinhaz.hu | Az 1992 óta, tehát több mint 20 éve működő intézmény érettségire épülő OKJ-s képesítéseket indít Gyakorlatos színész; Színházi táncos; Divat- és stílustervező és Színháztechnikus- szcenikus szakmákban, sőt, szakképesítés ráépüléssel Díszlet- és Jelmeztervező képzésre is van lehetőség. A felvételi május 28-án és június 30-án 10 órától lesz a Jókai Színház Ibsen házában. ► Tovább
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |