BEOL | Péntek este mutatták be a Békéscsabai Jókai Színházban, Béres László rendezésében Federico García Lorca: Bernarda Alba háza című előadását. A címszereplő, Bernarda Albát alakító Kovács Editet vasárnap heveny torok bántalmakkal kórházba szállították, szerdán azonban már ismét próbált. A darabbal kapcsolatban úgy fogalmazott: időről időre felül kell vizsgálni azokat a szabályokat, amiket mi magunk hozunk. ► Tovább

A legszebb előadások közül is kiemelkedő, rendkívül eredeti, magas művészi színvonalú és felejthetetlen a Bernarda Alba háza. Federico García Lorca megrendítő asszonysorsai – a hátborzongató, egyszerre szenvedélyes és rejtélyes andalúz világban – spanyol gitárra komponálva, flamencóban eltáncolva kelnek életre. A Jókai Színház új produkciója Európa és a nagyvilág rangos színpadaira méltó alkotás. (Niedzielsky Katalin kritikája) Rövid beavatás Ponciától, a szolgálótól, hogy angyal és múzsa kívülről jön, de a duende belülről! De mi az a duende? Régi írógép zakatolja máris a sorokat a filmvászonra a spanyol szó jelentéséről: titok, belső erő, átvitt értelemben ihlet, elragadtatás. A darabra és Lorca egész életművére igaz az ars poetica: „A duende mindazt magában foglalja, ami az ész számára megfoghatatlan, csupán a lélek, az ösztönök, az érzékek és érzések útján befogadható és átélhető. Az ősi hagyományok szerint a föld szellemének fekete hangját jelenti. Itt minden szónak halál a fedezete…” Fekete és halál, ezzel megérkeztünk Bernarda Alba házába. Lassan megy fel a sima fehér „vasfüggöny”, nézhetjük a lábakat, ahogyan a ravatal körül táncolnak, flamencót járnak. Fehér kripta tárul elénk sok-sok fekete alakkal, varjúnak öltözött asszonyokkal. A ház úrnője férje halála miatt nyolc év gyászt hirdet, minden ajtó, ablak bezárul, a kriptából börtön lesz, hét nő sírhelye. No és a duende, az a titokzatos erő, ami belülről jön?! A lány, a nő, az asszony maga az élet, sorsa a beteljesült szerelem, a gyermek, a jövő… De nem Lorcánál, nem ebben a fanatikus, kegyetlenül hagyománytisztelő andalúz világban! Itt az asszony sorsa a gyász, a magány, a szenvedés, az önsanyargatás; aki szeretetre vágyik, szabadságról álmodik, biztosan elvész, belepusztul. Bernarda Alba házában csak az őrültnek vagy a halottnak jár a szabadság. De nézzük még a ravatalt! Fekete koporsó, fekete alakok, gyászolnak, majd a falu népe hirtelen táncra perdül a koporsó tetején; a ház asszonya bottal veri le a magasból a kegyeletsértőket, noha az ősi kultúráktól és a népköltészettől nem idegen a halotti tor. A titokzatos fehér falak, a fekete ruhák, fátylak és a fekete-fehér ellentét forrongó, tüzes szenvedélyek elfojtására utal – mellbevágó, maradandó kép. A szereplők alig beszélnek, rövid mondatok után tánccal, tapssal, lábdobogással, kézmozdulatokkal, legyezővel kommunikálnak; a ritmus egyre fokozza a feszültséget. Tragikus és felszabadult jelenetek váltják egymást, nincs megállás – szünet sincs -, csak örvény egyre beljebb és beljebb, feljebb és feljebb a végzetes csúcspont felé. Latin temperamentum, költőiség és kivételes szimbolika jellemzi Lorca utolsó és talán legnépszerűbb drámáját, amelynek együttes megjelenítéséhez nagyszerű színpadi eszközöket találtak az alkotók a gitárzenében és a flamencóban. A zsarnok Bernarda pokollá teszi lányai életét, attól fosztja meg őket, ami a lényegük, a szabadságuktól, a szerelmüktől, női mivoltuktól, s ezzel a pusztulásba, a halálba kergeti őket. Az öt lány, öt halálraítélt – személyiségének megfelelően – különbözőképpen reagál a rabságra. A zsarnok özvegy, álszent és szívtelen anya, gyermekeit szabadságuktól, az élettől megfosztó Bernarda Alba szerepét  Kovács Edit alakítja nagy szakmai alázattal, fegyelmezetten, mértéktartóan. A gonoszt felmutatni mindig nagyobb kihívás, mint a kedveset. Anyja, María Josefa bonyolult figuráját Nagy Erika játssza magabiztosan. A nyolcvanéves, tébolyult öregasszony kiváltsága, hogy kimondja az igazat: férjhez akar menni, neki férfi kell. A szabadságvágy abszurd kifejezője, jelenetei szívszorítóak. Minden lány titkos vágya, hogy megszabaduljon a fogságból, férjhez mehessen, boldog lehessen. Erre legnagyobb esélye Angustias-nak van, hiszen első gyermek, vagyonos. Komáromi Anett szépen, hitelesen érzékelteti az igazi emberi vonásokat, okkal bizalmatlan vőlegényével szemben, boldogtalan, keresi a válaszokat. Magdalena jelleme nem ilyen markáns, bár talán ő hasonlít leginkább anyjához, Fehér Tímea játssza az engedelmes lányt, aki rendre csípős megjegyzéseket tesz nővéreire. Amelia nála is gyengébb, nincs határozott elképzelése, mintha nem is értené, mi zajlik a nővérei lelkében. Tatár Bianka formálja a bájos fiatal lány szerepét. Adela és Martirio között sok a vita, veszekedés, konkurenciaharc, hiszen náluk legnyilvánvalóbb, hogy szerelmesek Pepébe. Adela, a legkisebb lány a lázadó, legyőzi anyját, odaadja magát szerelmének, mégsem törhet ki, sorsa az öngyilkosság. Tarsoly Krisztina kiváló, hiteles alakítást nyújt. Liszi Melinda Martiriója összetett figura, amit kiválóan alakít: robbanékonysága miatt akár rokonszenves is lehetne, de púpja inkább gonoszságra ösztönzi. Poncia nemcsak szolgáló, hanem narrátorként is segíti a nézőt az eligazodásban, továbbá Bernarda bizalmasa, aki figyelmezteti úrnőjét a feszültségekre, a kibontakozó tragédiára. Megengedi magának, hogy kimondja az igazat: nem gonoszak ezek, csak olyanok, amilyen a nő férfi nélkül. Kara Tünde nagyszerűen teljesíti minden szerepkörét. Jó ötlet, hogy a rendező színpadra hozza Pepe Romanót, aki Lorca drámájában nem jelenik meg, csak emlegetik. Minden nő utána áhítozik, belé szerelmes, csak különbözőképpen vallják meg vonzalmukat. Vadász Gábor jól játssza a hős szerelmest, a latin dalost és a csődörös jelenetben a lófejjel táncolót. A falu népe, a kórus is színpadra lép a rendező jóvoltából; ellenpontozzák a ház lakóinak felfogását, hangulatát, megtestesítik a népharagot, színesítik a mozgást, a táncot. Béres László rendező mesterien ötvözte a Lorca életművére jellemző szépirodalmi jegyeket a színház, a tánc, a zene eszközeivel, nagy hangsúlyt fektetve az összes jellem, karakter kibontására, azokban pedig a feloldhatatlan konfliktusok ütköztetésére. Maradandó élményt, felejthetetlen előadást alkotott, amelyben a zene, a tánc, a látvány és a szöveg egyenrangú társ. Bajnay Beáta nélkül ez a csodálatos előadás nem jöhetett volna létre. A kiváló táncművész, koreográfus és tanár, a varázslatos és ellenállhatatlan flamenco hazai mestere kivételes teljesítményt nyújtott azzal, hogy a színészeket megtanította flamencózni. Azt mondja, „bennem egy dobos lelke táncol”, vagyis az a bizonyos megfoghatatlan, titokzatos erő, a duende… A színpadon nincs egyetlen „prózai mozdulat” sem, csak igényes, kimunkált tánclépés: táncolnak a lábak, a kezek, az ujjak, a szemvillanások, a szoknyák, a fodrok, a fátylak, minden testrész és minden ruhadarab. Bajnay Beáta az előadásban cajonon dobol.   S persze nincsen tánc zene nélkül, flamenco spanyol gitár nélkül, amit bármeddig szívesen elhallgatna az ember, hiszen dallama felkavar és andalít egyszerre. Lorca költő volt, zeneszerző és festő. Oravecz Péter gitárművész költő, zenész és műfordító, a spanyol gitár és a flamenco mestere. Az előadásban pedig nagy szakértelemmel és szeretettel zenél, karmesterként belülről dirigálja, diktálja az ütemet a zenekarnak, a színészek együttesének. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező mélységes szakmai, művészi alázattal szolgálja a szerző és a rendező szándékát: Lorca szimbolikára, ellentétekre építő költészetének megfelelő teret teremtett, dobozt, kriptát, börtönt, halálkatlant. Fény- árnyék, rabság-szabadság, kitörés-pusztulás ellentétét komponálta mesteri fokon, nagyon eredeti formában a színpadképbe. Bodnár Enikő jelmezei az andalúz viselethez hűek, a fekete gyászruhák, a fehér fodrok és alsószoknyák fokozzák a hangulatot. A megtébolyodott öregasszony és a nász után öngyilkos lány kap fehér ruhát; utóbbi megjelenik korábban zöldben is, ami a szabadság színe. Piros legyezőt nyújt anyjának, később az alsószoknyáján a vérfoltban jelenik meg újra a piros. A szolgálók és a falu népe szürke mintás öltözetet visel, Pepe fekete-fehérben hódít. Színház a javából! Lorca drámájának összetettsége, életművének sokszínűsége teljesedik ki benne. Költő, drámaíró, zeneszerző, festőművész, színész és dramaturg volt egyszerre, a népzenét, a cigányok kultúráját kutatta, azok elemeit felhasználta költészetében, zenéjében, drámáiban. Jól ismerte a granadai tájat, az andalúz világot, ahonnan jött, a nép lelkét, művészetét, amelyből merített. Ezért hiteles és meggyőző a spanyol gitár és a flamenco a darab színrevitelében. Ahogyan a duende, valamint a „ley del silencio”, vagyis a csend törvénye is a műveiben. Ami azt jelenti, hogy az indulatokat elfojtják, a tényeket, a múltat, az igazságot eltemetik, a tabukat nem bolygatják. Ahogyan Bernarda Alba legkisebb lánya is szűzen halt meg… Utána csend, néma csend. A hallgatás törvénye erősebb a szabadságvágynál. S a csendnek óriási a szerepe a zenében és a táncban is! Andalúz dalok, cigányrománcok, mítosz és legenda, granadai folklór, népi ihletésű, szimbolikus költészet – ettől halhatatlan Lorca? Valószínűleg ettől is, amíg olyan művészi színvonalú előadások születnek drámáiból, mint ez a békéscsabai. Értékteremtő színház, ami kizökkent a hétköznapokból, jelképeivel felkavar, zeneiségével lenyűgöz, költészetével elvarázsol, aminek látványa, hangulata velünk marad, üzenete felejthetetlen. Kivételes, lélekemelő. Minden elismerés az alkotóké! Niedzielsky Katalin

Lorca utolsó és talán legjobb drámája a Bernarda Alba háza várta a díszbemutató közönségét szombaton este színházunkban. A drámairodalom egyik gyöngyszemét Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója álmodta színpadra – flamenco zenével és tánccal. A határon túlról, az ország másik végéből, a fővárosból és vidéki városokból érkeztek színházi szakemberek, kritikusok a hírre: egy különleges produkció született Békéscsabán, a Bernarda Alba háza, flamencóra átszabva. A táncos és a színházi kritikai világ jelentős képviselői, köztük a 2015-ös POSZT válogató Balogh Tibor színikritikus, dramaturg is megtisztelte jelenlétével a díszbemutatót. Megtekintette az előadást többek között Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Lőkös Ildikó és Stuber Andrea kritikusok, Hrecska Renáta (Magyar Hírlap), Kutszegi Csaba (Kútszéli Stílus), Lantai József (Euroastra), Moravetz Orsolya (Kultúrpart), Péli Nagy Kata (Táncművészet), Pethő Tibor (Magyar Nemzet), Sándor L. István (Ellenfény), Szűcs Katalin (Criticai Lapok), valamint Felkai Eszter és Fodor Zsóka színművészek is. Lorca története által dermesztő világba nyerünk betekintést. Egy Isten háta mögötti vidéken járunk, ahol Bernarda Alba házában az apa mellett saját életüket is gyászolják az emberek. Megalázó sors vár a házban sínylődő öt fiatal lányra, diktatórikus anyjuk merev erkölcsi játékszabályai szerint kell élniük, így rá sem nézhetnek az otthonuk előtt elhaladó férfiakra, a házon kívül senkivel sem érintkezhetnek. A visszafojtott életvágy, bezártság, féltékenység, gyűlölet egyre feszültebb légkörében robbanás érlelődik. Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum: szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány. Nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának (tánc, zene, ének) találkozásából születik meg. Ebben a színházi jelrendszerben egyformán fontos a hang, a gesztus, a ritmus és a látvány. Kovács Edit, Nagy Erika, Vadász Gábor, Komáromi Anett, Kara Tünde, Fehér Tímea, Tatár Bianka, Liszi Melinda és Tarsoly Krisztina pontosan érzik, mivel lehet felkelteni és lekötni a nézők figyelmét. A vastaps után az est további része a színház vigadótermében folytatódott. A kóstolható ételeket, az andalúz vidékhez köthető gasztronómiai finomságokat  a  BÉKSZI – Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskola diákjai szolgálták fel és Prohászka Béla Venesz-díjas szakács olimpikon ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A kóstolható borokat, az Európai Borlovagrend Dél–alföldi Legátusa biztosította. A jó hangulatról ezen az esten is a Jam Beam nevű  formáció gondoskodott, a már megszokott magas színvonalon.    A díszelőadást megtisztelték jelenlétükkel a Békéstáji Művészet Társaság tagjai. Színházunk összefogja a különböző művészeti ágakat, kiváló szakmai és baráti viszonyt ápolunk ezen ágak helyi képviselőivel.  A társaság alelnöke, egyébiránt színházunk festőtárának vezetője, a Magyar Teátrum díjas Gnandt János festőművész. A bemutató előtt Fekete Péter igazgató rövid szakmai beszélgetésre invitálta a helyi képzőművészeket Székely László díszlettervező társaságában. Lorca a női sorsok, a női szabadság- és boldogságvágy ábrázolásának utánozhatatlan mestere volt, aki lemaradt az előadásról, egész februárban pótolhatja. 

García Lorca kevéssel halála előtt fejezte be egyik legfontosabb művét, a Bernarda Alba házát, ezt a sötét, feszes, költői drámát, melynek megszámlálhatatlanul sok változata van. A Jókai Színházban Béres László rendezésében láthatta a közönség pénteken este. A premierre érkezőket stílusosan flamenco zene fogadta, Cseh István, Príma-díjas gitárművész interpretálásában. A Bernarda Alba háza életrajzi ihletésű mű, Askerosa városkájának főutcáján, Lorcáék szomszédságában lakott négy eladó lányával együtt Frascita Alba, az özvegyasszony. A lányok csak az ablaktáblák takarásában beszélgethettek udvarlóikkal. A jó kiállású legény, Romiljo Pepe megkérte az igen gazdag, csúf első hajadonnak a kezét, holott a szép, de vagyontalan legkisebbet szerette. Ebből az alaptörténetből meríti Lorca a témáját. Bernarda Alba férje halála után jéghideg veremmé változtatja a házát, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. Pedig a lányai alig várják, hogy ledobják magukról a testileg-lelkileg rájuk nehezedő ruhákat, így megáll körülöttük a levegő, amikor anyjuk ellentmondást nem tűrő hangon kinyilatkoztatja, nyolc évig tartó gyász jön, addig még szellő sem fújhat be az utcáról. Ők azonban élni és férjhez menni szeretnének, nem pedig a házban savanyodni. Bernarda bezárva tartja anyját, Maria Josefát is, csak Poncia, a cseléd hozza a híreket a külvilágból. Az író kitűnően érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét a soklányos házban, és ezt hangsúlyozza Béres László rendező is. Bernarda kétségbeesett elszántsággal próbálja féken tartani őket, megőrizni a ház tisztességét és jó hírét.  A nők ebben a zárt világban sínylődnek, amelyben az elfojtások, a nyomasztó titkok, a vágyakozás és a megalkuvás uralkodnak, mégis minden cselekedetet és gondolatot a férfiak, illetve hiányuk határoz meg. A színpadon az egyetlen férfi szereplő, Pepe Romano bőrében Vadász Gábor látható, aki énekel és szintén flamencot táncol. Karakterét eredetileg nem írta a műbe Lorca, csak beszélnek róla a szereplők, de ebben a színpadi változatban szimbólumként meg is elevenedik, éppúgy, mint a falu népe, ami a megbéklyózó normarendszert diktálja. Az előadás "halálkatlan" díszletét a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas díszlettervező, Székely László álmodta meg, a tanítványa, Bodnár Enikő pedig a jelmezeket tervezte. Az előadás koreográfusa Bajnay Beáta táncos, rendező- koreográfus, aki több mint tizenöt éve foglalkozik  flamenco-tánccal, elkötelezett hazai művelője és közvetítője a műfajnak. A szereplőknek hónapokon át tanította a különleges táncmozdulatokat. Újdonság még a zene is, Oravecz Péter gitárművész az előadásban leginkább tradicionális flamenco témákat játszik különleges spanyol gitárján, melyből mindössze néhány tucatot készített Vicente Carrillo spanyol gitárkészítő mester. A különös gonddal kidolgozott szerepekben Kovács Editet, Nagy Erikát, Vadász Gábort, Komáromi Anettet, Kara Tündét, Fehér Tímeát, Tatár Biankát, Liszi Melindát, Tarsoly Krisztinát láthatja a közönség. Szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány. A január 30-i bemutató és a január 31-i díszbemutató után egész februárban műsoron tartja a Bernardát a Jókai Színház.